Az MLSZ vizsgálatot indít a hőségben futtatott borsodi játékvezető halála miatt

Pénteken vesztette életét egy 54 éves Borsod megyei játékvezető egy fizikai felmérés során. Bíró társaival a kánikulában kellett futniuk, hiába jelezték többen, hogy rosszul vannak, a tesztet nem állították le. Az egyik részt vevő szerint a mentősök is felhívták a megyei vezetők figyelmét, hogy extrém meleg várható és nem ajánlják, hogy délelőtt tíz óra után fizikai terhelést végezzenek, ezt azonban semmibe vették a vezetők. Az MLSZ vasárnap közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, írja a Nemzeti Sport, amelyben megdöbbenésüket és részvét nyilvánításukat fejezik ki. És kérik

"a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság tájékoztatását a tragikus haláleset körülményeinek tisztázása érdekében."

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.