Az Átlátszó oknyomozó oldal bebizonyította, hogy minden ellenkező meggyőződésemmel szemben mégis létezik brutális betépés drogok nélkül.

És ehhez nem kell sem hülye ábrákat nézegetni, sem hümmögni, sem gyomorlélegezni, csak el kell olvasni Papp László Tamás elképesztő, döbbenetes leleplező cikkét. PLT olyan szédítő világba vezet minket, aminek a létezéséről sem lehetett sejtése egyetlen békés polgárnak sem. Olyan összefüggéseket mutat meg, olyan tényekre döbbent rá minket, mint még soha senki.

(Ezen a ponton, ha van fülhallgatód, érdemes elindítani ezt a zenés linket!)

A szerző már a bevezető első mondatával megadja az alaphangot, ami, ha az olvasó nem egy ötéves gyermek vagy egy kilencvenéves nyugdíjas, akkor a visító nevetés és a hitetlenkedő cöcögés hangja lesz:

Az átlagember fejében tengerentúli filmek jelenetei villannak be, ha a drog fogyasztása, illetve terjesztése szóba kerül.

Még szerencse, hogy van, aki az átlagember helyett vállja az életveszélyt. És a budapesti diszkók Jászberényi Sándora vállalja! Én ilyen bátor újságíró kollégát, komolyan mondom, még sosem láttam:

Kutatómunkám nem volt veszélytelen – testközelből lehettem szemtanúja drogvásárlásnak, illetve annak, hogyan csempészik be az anyagot a szórakozóhelyre.

Hát vannak ennek az embernek idegei? 

Ha a bevezető indítása bravúros volt, mit mondjunk erre a főszöveg-nyitómondatra, aki úgy markolja meg az olvasó gyomrát, mint egy jeges acélkéz:

Zenés tömegrendezvényen vagyok az egyik forrásommal: ő vállalta, hogy elkalauzol. Aki soha nem volt goa-, vagy psy trance-partyn, annak nehéz leírni az elénk táruló szabadtéri bulihelyszínt.

Az olvasó itt kiáltana fel, hogy "Tényfeltáró, ez túlzás! hagyd a tényeket és MENEKÜLJ!!!!!!", ha a torkát nem szorítaná el a félelem.

Most olyan vad szertartások leírása következik, amiket európai újságíró még sohasem láthatott:

Tűzzsonglőrök dobálnak a levegőbe izzó, világító valamiket.

– Mi ez? – bámulom a mutatványt.

– Nem tudom, mi a pontos neve – feleli – Én tüzezésnek hívom – mondja nevetve.

Majd a szerző minden átmenet nélkül életveszélyes helyzetbe kerül egy titokzatos, sohasem látott eszköz miatt:

– Az pedig az ördögbot! – mutat rá az egyik zsonglőr által pörgetett bűvészpálca-szerű dologra. S rögtön odalép hozzá.

– Figyi, elkérhetem kicsit? – kérdezi

– Persze, csak ne vidd messzire – dobja oda neki.

A következő pillanatban, mint egy önfeledten játszadozó gyerek, rám kacsintva próbálja megpörgetni a botot.

Ilyen lehetett, amikor egy inka újságíró először közölt leírást a Cuzcói Hírekben az általa külföldön látott, a helyiek által csak "gereg"-nek vagy "kerrek"-nek nevezett, a kocsik aljára párosával rögzített furcsa eszközről.

Te el tudod képzelni, milyen lehetett Bob Woodwardnak és Carl Bernsteinnek, a Washington Post újságíróinak, amikor először közelítettek ahhoz az épülethez ahol a Mély Torok nevű titokzatos informátor éppen döbbenetes információkat készült átadni nekik a Watergate-ügyről? 

Én már tudom! Majdnem olyan, mint PLT-nek:

Egy órája még a 2-es metró végállomásánál ácsorogtam, időnként körbenézegetve. Arra várva, akinek köszönhetően életemben először találkozhatok egy dealerrel, utána pedig elvisz egy buliba, ahol viszonylag sokan fogyasztanak illegális szereket. 

Csak éld túl - motyogom magamban remegő ajakkal és olvasok tovább, miközben világok nyílnak meg előttem.

Most jön az a cikkben, amit - már elnézést kérek - de egyszerűen nem tudok elhinni: a szerző találkozik egy drogfogyasztóval, aki nem olyan, mint egy KDNP-s karikatúra, hanem mint egy normális ember. Na, azért velem se lehet mindent megetetni!

Csöppet sem úgy fest, ahogy a nyugdíjas nénik “a” drogost elképzelik. Rövid, fekete haj, trendi szemüveg. Semmi tetkó, piercing vagy bármi egyéb kihívó, feltűnő.   

Na persze.

A fiús anyukák álma: a rendes lány a szomszédból, aki jó tanuló, és biztosan nem viszi bele a rosszba anyuci széltől is óvott kisfiát. Ha a sztereotípiákban gondolkodó átlagember elé letesznek tíz fotót, hogy ki fogyaszt közülük tiltott szereket, biztosan nem őt választják.   

Haha, ugorjunk, a hihetőségnek is vannak határai. 

A cikk félelmetes helyekre vezet minket ezután: drogot vásárolunk egy furcsa módon nem "drogárus vagyok" arctetkót viselő fiútól, majd elmegyünk egy különleges helyre, ahol fiatalok drogot fogyasztanak táncoláshoz. 

Bigyó Felügyelő itt majdnem szagot fog, de aztán mégsem:

– Mennyire igaz, hogy ez a goa-psy kifejezetten “cuccos” zene? Tehát, hogy azzal együtt üt igazán, illetve a kipróbálására csábít? – faggatom Anitát – Hallottam már olyan összeesküvés-elméletet, hogy ezeket a zenei irányzatokat kifejezetten a drogszektor futtatta fel, produceri, tulajdonosi szinten is össze van fonódva vele. – tolok hozzá némi konteót.

– Sose hallottam ilyet. – rázza a fejét 

Majdnem ilyen borzongató megismerkedni az igazi drogos szlenggel:

  – Máris úgy nyomod, mint egy született goás! – mondja neki Anita.  

Lenyűgöző, fontos és bátor írásról van szó, aminek nem ismertetem minden apró részletét, viszont minden drogok iránt érdeklődőnek forrón ajánlom!