A Hír tv feljelenti magát, mert 2010-ben számla nélkül adták a reklámot a Fidesznek

POLITIKA
2017 augusztus 08., 14:09
comments 233

A 24.hu információja szerint A Hír tv arra készül, hogy feljelentést tesz a cég 2010-es menedzsmentje ellen, mert nincsenek meg a Fidesznek kiállított számlák az akkori választási plakátok után.

Annak idején a HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. egyetlen ügynökségként intézte a Fidesz kampányait, így többek között ők szerződtek a Mahirral a párt plakátjainak kihelyezésére is. 

Viszont most úgy tűnik, hogy ezért a szolgáltatásért semmit sem számláztak a Fidesznek. Ezért tesznek feljelentést az akkori cégvezetők ellen, akik között ott volt Liszkay Gábor is, aki Simicska Lajos és Orbán Viktor összeveszése után a miniszterelnök mellé állt, és most már Mészáros Lőrincnek dolgozik. 

Simicska Lajos azt mondta, hogy ő akkoriban nem volt többségi tulajdonos, így felelőssége sincs abban, hogy a Fidesznek nem számláztak. Ezzel együtt már 2010-ben is az volt az általános látszat, hogy Simicska a Hír tv és a Mahir tényleges vezetője is, még ha ez jogi szempontból nem is volt kimutatható.

A 24.hu arra is emlékeztet, hogy 2010-ben a Fidesz több plakátot tett ki, mint a többi párt összesen, mégis fele annyi költségről számolt be, mint az MSZP vagy a Jobbik abban az évben. 

A plakátvitát az gerjeszti, hogy törvényben megtiltották, hogy pártok kedvezményes áron plakátoljanak, és ez ártott Simicska Lajos és a Jobbik együttműködésének. (24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.