Csányi új vizsgálatot akar a kánikulában futtatás alatt meghalt vidéki bíró ügyében

sport
2017 augusztus 08., 20:40
comments 125

Egy vizsgálatot már végigvitt az MLSZ a borsodi játékvezetők erőfelmérőjével kapcsolatban, ahol a múlt hét pénteken, a legnagyobb kánikulában meghalt egy 54 éves játékvezető, Komlósi Lajos. Ez azt hozta ki, hogy az MLSZ semmiképpen nem hibázott, legfeljebb a játékvezető lehet felelős a saját haláláért.

Az MLSZ közleményéből kiderül, hogy az elnök, Csányi Sándor nem fogadja el a vizsgálat eredményét. Csányi felkérte a szövetség felügyelő bizottságát, hogy az orvosi bizottság bevonásával folytassa a vizsgálatot, és az esetleges felelősség megállapítása céljából készítsen új, az eset minden körülményét alaposan mérlegelő jelentést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.