A helyi romák vezetője tanácsolta az ópályi gázolónak, hogy hajtson el

baleset
2017 augusztus 16., 16:56

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban egy autós elütött egy felügyelet nélkül játszó kétéves kisfiút, aki kiszaladt az útra. A gyerek métereket repült, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A sofőr nem sokkal a baleset után elhajtott a helyszínről, és csak távolabbról értesítette a rendőröket. A HírTV beszámolója szerint a gázolás után pillanatokon belül száznál is többen érkeztek a helyszínre, és lincshangulat alakult ki.

Azóta a HírTV több részletet is kiderített a balesetről. A polgármester így értékelte nekik az esetet:

„Atrocitás nem történt, mert helyén kezelte mindenki a dolgot.

A kisebbségi önkormányzat vezetője megkérte a sofőrt, hogy fáradjon el,

nehogy rosszra forduljon a dolog, amit megfogadott, de észnél volt a gyerek nagyon, mert felhívta a rendőrséget, hogy ő azért ment látótávolságon belül, a rendőrök kivonultak, visszament a helyszínre, tehát mindenki tette a dolgát. A kisebbségi vezető, a rendőrség, annyi, hogy abban a pillanatban ott volt egy felfokozott hangulat, de nem történt atrocitás.”

A rendőrség a baleset után nagy erőkkel vonult ki a faluba, hogy elkerüljék a lincselést.

A környékbeliek szerint állandó problémát jelent az Ópályit átszelő úton, hogy a helyi gyerekek az út mellett játszanak, kiszaladnak az autók elé, és néha meg is dobálják az arra járó járműveket. (HírTV)