20 milliót ajánlottak egy budapesti ügyvédnek, hogy vegye rá szökésre a házi őrizetben lévő védencét, hogy az Pintér Sándorról szóló dokumentumokat vihessen ki külföldre

Közleményt adott ki a Fővárosi Főügyészség arról, hogy milliókkal próbáltak megvesztegetni egy budapesti ügyvédet. Az ügy nem új, már márciusban beszámolt róla a rendőrség, de most megtörtént a vádemelés is. 

Az ügy vádlottja, J. Róbert 58 éves debreceni férfi a vád szerint arra próbálta rábírni az ügyvédet, hogy egyik védencét - akit konkrétan meg is nevezett - vegye rá fogolyszökésre annak érdekében, hogy a férfi ezután Magyarország belügyminiszterével kapcsolatos dokumentumokat vihessen ki külföldre.

A vádirat szerint a vádlott 2017. február 13-án felkeresett egy budapesti ügyvédet azzal, hogy polgári jogi kérdésben szeretne jogi tanácsot kérni.

A vádlott tisztában volt azzal, hogy az ügyvéd egy emberölés bűntettének kísérlete miatt - már bírósági szakban - folyamatban lévő bűnügy vádlottjának védője, és azzal is, hogy ez a férfi nyomkövető eszköz alkalmazásával elrendelt házi őrizetben van.

A vádlott az ügyvédnél tartott megbeszélést és tanácsadást követően, a vád szerint megkísérelte rábeszélni az ügyvédet arra, hogy vegye rá védencét – a fent említett súlyos bűnügy vádlottját – a fogolyszökésre, illetve konkrétan arra, hogy a férfi a lábán viselt nyomkövetőt távolítsa el és szökjön meg a házi őrizetből, majd Magyarország belügyminiszterével kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre.

Amikor az ügyvéd a kérést egyértelműen visszautasította, a vádlott a vád szerint húszmillió forintot ajánlott neki arra az esetre, ha mégis rábírja a házi őrizetben lévő védencét a szökésre.

Az ügyvéd a vádlott jogtalan előny adására vonatkozó ajánlatát is visszautasította.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;