Az EU és az USA is támogatásáról biztosította Spanyolországot a terrorizmus elleni harcban

  • Több uniós vezető, illetve a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak a délután Barcelonában elkövetett gázolásos merénylet után.
  • Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben ítélte el a számos áldozatot követelő terrortámadást.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közleményt adott ki, miszerint mélységesen lesújtották és elszomorították a történtek. Azt írta, Brüsszel készen áll minden szükséges segítséget megadni a helyi hatóságoknak, és hogy „soha nem fogjuk hagyni, hogy megfélemlítsenek az ilyen barbár cselekedetek”.

Az EU részéről mások mellett Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Antonio Tajani, az Európai Parlament és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is részvétét fejezte ki. Az utóbbi közölte: „egész Európa Barcelona mellett áll”.

Később Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is együttérzését fejezte ki, elítélve a „borzalmas merényletet”.

A történtekre Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára is reagált: „sokkolták és elborzasztották” a barcelonai események, és szolidaritásáról biztosította Spanyolországot.

Fotó: Josep Lago/AFP

Sigmar Gabriel (SPD) német külügyminiszter azt írta a Twitterre, hogy: „Mélyen megrázott bennünket a barcelonai merénylet. Együtt érzünk az áldozatok hozzátartozóival.”

A francia kormány szintén szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal, a hatóságokkal és a spanyol néppel. Jean-Yves Le Drian külügyminiszter és Nathalie Loiseau, az európai ügyek minisztere közleményben tudatta, hogy valós időben tájékozódnak a helyzet alakulásáról. Theresa May brit miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatoknak.

Donald Trump amerikai elnök, akit folyamatosan tájékoztatnak a barcelonai helyzetről, Twitter-üzenetben ítélte el a terrortámadást, és közölte: bármit megtesznek, hogy segítséget nyújtsanak. A külügyminisztere, Rex Tillerson japán kollégájával, Kóno Taróval tartott közös sajtótájékoztatóján felajánlotta az USA támogatását a spanyol hatóságoknak, és azt mondta: „A terroristáknak világszerte tudniuk kell, hogy az Egyesült Államok és a szövetségesei eltökéltek, hogy megtalálják és bíróság elé állítsák őket.”

Az orosz külügyminisztérium Twitter-oldalán határozottan elítélte a barcelonai támadást, és azt írta, „erre a gonosztettre nem lehet mentség”.

Elítélte a gázolásos merényletet hasonló merényletek által sújtott London, Párizs és Nizza polgármestere is. A munkáspárti Sadiq Khan londoni főpolgármester azt mondta, a brit főváros támogatást nyújt a véres terrortámadás után Barcelonának. Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere a Twitteren üzent: „Barcelona és Párizs a nyitottság, a szeretet és a tolerancia városa. Ezek az értékek erősebbek, mint a gyalázatos és gyáva terrorizmus.” Christian Estrosi, Nizza polgármestere is támogatásáról biztosította a borzalmas támadás áldozatait. (MTI)