Ez még a magyar stadionépítések között is csoda

Elég alaposan tervezhették meg a Videoton stadionjának felújítását, ha most derült ki, hogy mégsem tarthatják meg a főépületet, hanem azt is le kell bontani. Az épületet alig tíz éve húzták fel, de az fmc.hu-nak nyilatkozó Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint „senki sem számított arra, hogy használhatatlan műszaki és statikai állapotban van.” 

A stadion a város tulajdona, a Videoton bérli azt. Cser-Palkovics szerint csak a visszabontáskor derült ki, hogy az épület statikailag alkalmatlan arra, amire megtervezték. Pedig az eredeti tervek szerint még 4-5 emeletet ráhúztak volna. A főépület építését egyébként az első Orbán-kormány idején kezdték el, két év alatt fejezték be, az volt a terv, hogy a székesfehérvári helyszínnel is pályázunk a 2008-as Európa-bajnokságra. 

Erre most kiderült, hogy rosszul van felépítve az egész. Ezért aztán úgy döntöttek a mostani felújítás kellős közepén, hogy mégsem tartják meg az épületet, hanem teljesen lebontják és felhúznak egy újat. Cser-Palkovics szerint "időben és pénzben nem nagy a különbség".

A nem nagy különbség 900 millió forint. Úgy tényleg nem nagy, hogy a stadion felújítására eredetileg 9 milliárdot szántak, ezt tornázták fel már eddig is 14,7 milliárdosra. Amiből egy vadonatúj stadion már simán kijött volna. A polgármester szerint a további 900 millió egy része még belefér ebbe a keretbe. Ezek szerint a másik része nem, de hogy mennyivel lesz még több a felújítás, az csak később derül ki. 

Azt nem lehet mondani, hogy minden áron felelősöket akar keresni a polgármester: „Egy ilyen fiatal épületnél nem a világ rendje, hogy ilyen statikai problémák jöjjenek elő. Boszorkányüldözés azonban nem lesz, annak nem is lenne értelme” - jelentette ki Cser-Palkovics András.  

A 14 ezres stadiont így nem januárban, hanem jövő nyáron adják csak át. Addig a Székesfehérvár Felcsúton játssza a hazai meccseit. Ha bejut az Európa-liga csoportkörébe, akkor viszont a Fradi stadionját bérlik majd ki, mert a felcsúti nem alkalmas komolyabb nemzetközi meccsek megrendezésére, ugyanis túl kicsi. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.