Kövér László elképzelhetetlennek tartja, hogy ne a Fidesz nyerjen jövőre

politika
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az országgyűlés elnöke a Magyar Időknek adott ünnepi interjújában beszél arról, hogy szerinte kétséges az Európai Unió hosszú távú fennmaradása. Hozzátette, hogy Magyarország abban érdekelt, hogy az unió megreformált, erős nemzetállamokra épülő közösségként tovább éljen.

Fotó: Botos Tamás/444

Kövér László szerint az európai demokratikus elitek jelentős része annak a globális háttérhatalomnak az ügynöke, amelynek a most zajló folyamat az érdeke. Szerinte ebbe a körbe tartozik Soros György is, akiről azt képzeli a jövő évi választásokon az ellenzék egyik meghatározó szereplője lesz. 

Őt tekinti a nagyobb ellenfélnek, de „a régi harcostársat”, Simicska Lajost sem akarja lebecsülni.

A házelnök úgy látja, hogy a józan ész alapján elképzelhetetlen, hogy ne a Fidesz- KDNP nyerjen 2018 tavaszán.

 Azért hozzátette, hogy a közvélemény-kutatások nem téveszthetik meg a kormányzó pártok táborát.