Maduro egy legmagasabb szintű „szolidaritási világtalálkozót” szervez

külföld
2017 augusztus 20., 20:20
comments 52

Nicolás Maduro venezuelai elnök a Televen televíziónak adott interjúban bejelentette, hogy legmagasabb szintű „szolidaritási világtalálkozót” szervez, és felszólította a világ vezetőit, hogy vegyenek részt a venezuelai nép iránti szolidaritásból rendezendő fórumon.

Maduro és Putyin 2016 októberében Isztambulban.
photo_camera Maduro és Putyin 2016 októberében Isztambulban. Fotó: Szergej Gunejev/Szputnyik

„A legmagasabb szintű találkozó előtt egy sor előkészítő rendezvény lesz a világ különböző országaiban, és már a jövő héten elkezdődik a szolidaritási kampány, aminek a venezuelai igazság védelmére kell ösztökélnie a világ közvéleményét” – mondta Maduro, akik szerint azért van szükség egy ilyen nemzetközi fórum megrendezésére, hogy szembeszegüljön a világ számos sajtóorgánuma által gerjesztett Caracas elleni kampánnyal.

Venezuelában április eleje óta tartanak tömeges kormányellenes tüntetések, amiket az váltott ki, hogy a legfelsőbb bíróság kiszélesítette az elnök hatáskörét, és korlátozta az ellenzék által uralt parlament hatásköreit. A tüntetéseken több mint 120-an haltak meg, több ezren megsebesültek.

A helyzetet súlyosbította, hogy az államfő kezdeményezésére – az ellenzék bojkottja mellett – július végén megválasztották az 545 tagú alkotmányozó nemzetgyűlést, ami Maduro szerint egyedüli remény lehet a béke helyreállítására a válság sújtotta országban. De az ellenzék szerint a népszerűtlen Maduro az új alkotmány írásával megbízott testülettel akarja megőrizni az elnöki hatalmát.

A múlt héten Limában tanácskozott a venezuelai válságról az amerikai kontinens 17 országa, és közös nyilatkozatukban illegitimnek minősítették az alkotmányozó nemzetgyűlést, így a döntéseit nem fogják elismerni. A regionális találkozó résztvevői nyilatkozatukban elítélték az alapvető polgári és szabadságjogok „szisztematikus megsértését” Venezuelában, a politikai ellenfelek üldözését és bebörtönzését, illetve a szabad választások hiányát. (MTI via TASZSZ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.