Mielőtt elfogták, a Seychelle-szigeteken nyaralt M. Richárd

Azt írja a Magyar Nemzet, hogy egy hétig a Seychelle-szigeteken nyaralt a két halálos áldozattal járó közlekedési baleset okozásával gyanúsított M. Richárd, akit pár nappal a hazatérése után, tegnap vettek őrizetbe, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Összeroncsolódott autók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében május 15-én. Egy ember meghalt, kettő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetben összesen hatan sérültek meg, az egyik roncsból két embert kellett kivágniuk a tűzoltóknak.Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

M. Richárddal utazott a barátnője, K. Szilvia is, aki a Facebookra töltött fel képeket a nyaralásról. M. Richárdról először augusztus 13-án került fel nyaralós fotó, de augusztus 19-én, M. elfogásakor már csak K. Szilvia látszik egy fényképen. K. ellen súlyos testi sértés gyanújával szintén nyomoznak, de a BRFK már korábban közölte a Magyar Nemzettel, hogy az ő esetében nem állnak fent az előzetes letartóztatás törvényi feltételei.

A lap azon kérdéseire, hogy az ellene folyó nyomozás ellenére M. Richárd miért mehetett külföldre, és hogy tudta-e, hogy le fogják tartóztatni, amikor hazajött, a BRFK még nem válaszolt. (MNO)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.