Őrizetben M. Richárd

2017 augusztus 19., szombat 18:43
938

Május 15-én délután háromkor két gépjármű, egy fehér Mercedes és Citroën összeütközött, aminek következtében a Citroën közeli buszmegállóba csapódott. Egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházban meghalt, mindketten a Citroënben ültek. Többen könnyebben megsérültek. A fél órával a baleset előtt vásárolt fehér Mercedes sofőrje, M. Richárd jogosítványát már sokkal korábban elvették, mint ahogy a baleset bekövetkezett volna.

Mindezek ellenére M. Richárd egészen egészen idáig szabadon járta Budapest utcáit kabriójával annak ellenére, hogy igazságügyi szakvélemény is született a Dózsa György úti baleset ügyében. Azonban ma délután, augusztus 19-én szombaton 15 óra 50 perckor a rendőrség előállította és őrizetbe vette, írja honlapján a rendőrség.

Halált okozó közúti baleset okozásával gyanúsítják, amit személyi és tárgyi bizonyítékokra, valamint szakértői véleményekre alapoznak.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt