Azért nem játszhatott a Videoton tegnap meccset, mert nemzeti ünnepen nem lehet bajnokikat rendezni

Nemzeti ünnepeken Magyarországon nem lehet bajnoki meccseket rendezni. Nemcsak fociban, semmilyen sportágban sem. Erről még a sporttörvény 2011-es módosítása rendelkezett, de valahogy eddig nem tűnt fel. Az indoklás szerint ez „Magyarország nemzeti ünnepeinek méltó megünneplése érdekében szükséges módosítás” volt. Csak a válogatott és nemzetközi meccsek jelentenek kivételt. Így alighanem az volt a szándék, hogy nemzeti ünnepen ne gyalázza magyar szurkoló a magyar szurkolót, az ellenfél csapatát, vagy a szövetséget, a bírót, esetleg saját klubelnökét. 

Mindez csak azért jött elő most, mert a Videoton csütörtök este játszott meccset Belgárdban az Európa-liga rájtászásában, és azután 48 órás kötelező pihenő jár egy csapatnak. Így szombaton nem léphettek pályára, vasárnap pedig nemzeti ünnep volt, amikor nem lehet bajnokit rendezni. 

Mondjuk a Videotonnak kifejezetten jól jött a nemzeti ünnep méltó megünneplése érdekében beiktatott pihenő, hogy felkészüljön a csütörtöki visszavágóra. Szerb ellenfele, a Partizan elvileg pályára lépett volna hétvégén, de miután a székesfehérváriak nem játszottak, a nándorfehérváriak is elhalaszották a meccsüket. 0-0-ról folytatják az első meccs után. 

Bár az Európa-ligában nincs akkor pénz, mint a Bajnokok Ligájában, azért anyagilag ez is bőven megéri. Az Európa-liga csoportkörébe jutó csapat alapból 2,6 milliós eurós (vagyis majdnem 800 milliós) prémiumot kap az európai szövetségtől. Ott pedig minden győzelemért 360 ezer euró (kb. 108 millió forint), a döntetlenért 120 ezer euró (kb. 36 millió forint) jár. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.