Mészáros Lőrinc merőkanállal eszi ki, és az ujjaival tunkolja tisztára Magyarország húsosfazekát

gazdaság
2017 augusztus 21., 18:27
comments 237

Azt írja az Index, hogy amíg fél éve úgy számoltak, hogy Mészáros Lőrinc kb. 30 cégének összesen 12 milliárd forint saját tőkéje volt, és a közvetlen üzlettársain keresztül kb. 70 milliárd forintra lehetett ráhatása, addig mára a részben vagy egészen az ő tulajdonában lévő céges tőke több mint 57 milliárd forintot tesz ki.

Mészáros Lõrinc, a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa beszédet mond a cég búzafeldolgozó üzemének alapkő-letételén Visontán 2017. április 24-én.
photo_camera Mészáros Lõrinc, a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa beszédet mond a cég búzafeldolgozó üzemének alapkő-letételén Visontán 2017. április 24-én. Fotó: Komka Péter/MTI

Ezt a Jóisten, a szerencse és az Orbánnal való barátsága mellett annak is köszönhette, hogy az Index múltkori összesítése óta kb. 30 cég került a tulajdonába (és ez a szám valószínűleg még nőni fog). Ezek a cégek 2016-ban több mint 14 milliárd forint profitot hoztak a tulajdonosaiknak, pedig a cégek csak fele volt nyereséges, a kevésbé jól szereplők 2,6 milliárd forint veszteséges halmoztak fel.

Azok a cégek, amik teljesen vagy nagyrészt Mészáros Lőrinc, a családja vagy valamelyik cége tulajdonában állnak, kicsit több mint 19 milliárd saját tőkéről számoltak be, és 8 milliárd forint üzemi nyereséget könyveltek el, 2,7 milliárddal többet, mint egy évvel korábban.

Tavaly indult be az a 6 cég is, amit Mészáros akkor alapított (köztük a Mészáros Gasztró és a Mészáros Autókereskedő), de a legnagyobb változást más hozta: a két tőzsdei óriás, az Opimus és a Konzum megvásárlása és folyamatos hizlalása. A Konzum ebben akkorát ment, hogy még a Bloomberg Businessweek is felfigyelt a világ legjobban hasító részvényére. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.