A BKV szerint olyan nincs, hogy az új metró ajtaja magától romlana el

Budapest
2017 augusztus 24., 04:15
comments 240

A BKV a térfigyelő kamerák felvételeit elemezve próbálja megtalálni az okát annak, hogy miért hibásodott meg újra egy "felújított" szerelvény ajtaja az M3-as metrón. Bolla Tibor, a cég vezérigazgatója ugyanis továbbra is idegenkezűségre gyanakszik, vagyis nem nagyon hiszi, hogy a szerelvény magától hibásodott meg. A felvételek "elemzésével" arra próbálnak rájönni, hogy "babrálta-e valaki a vésznyitót". Fakocka.

Bolla a Magyar Nemzetnek azt is elmondta, hogy már két esetben tett feljelentést "közérdekű üzem megzavarásának gyanújával". Először egy ajtórésbe dugott fakocka, "másodjára egy közelebbről nem ismert idegen tárgy" (fakocka?) miatt nem nyíltak és záródtak az ajtók. Arra a múlt heti meghibásodásra, amikor az ajtók kinyíltak, majd úgy is maradtak, hirtelen nem volt magyarázata. Ahogy valószínűleg az ajtók mozgását visszajelző berendezés sem egy fakocka miatt romlott el.

A 3-as metró felújított szerelvényeit a nyáron már több hétre ki kellett vonni a forgalomból, hogy a felújítást végző Metronvagonmas "frissíthesse" a szoftvereit és alaposan kivizsgálja a rendszeres meghibásodások okait. Közben leállt a szerelvények felújítása is, legalábbis augusztusban egy felújított szerelvény se jön, pedig az orosz partner korábban azt ígérte, hogy a korábban vállalt havi két szerelvény helyett havi hármat fog leszállítani. Ennek az a magyarázata, hogy a BKV a felújított szerelvények állandó meghibásodásai miatt nem tud felújításra küldeni szerelvényeket, mert nem maradna elég a forgalom biztosítására. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.