A legjobb falat, amit életedben ettél, de nem biztos, hogy megéri

Két héttel ezelőtt még úgy tudtam, hogy a tudomány jelen állása szerint egész egyszerűen lehetetlen

• nyáron,
• este,
• szabadban,
• lámpafénynél

vacsorázni. Ennek minősített esete bármilyen édesvíz közelsége, akkor tényleg őrjöngő felhőkben érkeznek a lepkék, szúnyogok, szárnyas hangyák. Lehet ezekkel az élénkzöld, spirálfüstölőkkel bohóckodni, de a rovarok csak röhögnek rajta, illetve mikor véletlenül az ember arcába fújja a füstöt a szél, az olyan érzés, mintha konkrétan halállal permeteznének le.

A Fertő tó mellett, a magyar határtól 15 percre lévő osztrák Taubenkobel étterem kerthelysége lugas szerű, a falak befuttatva borostyánnal, az asztalok mellett pedig a vendégeket és az ételeket felülről megviláglót állólámpák sorakoznak. Azt gondoltam, hogy a sötétedés olyan lesz, mint mikor a Dűnében a jeladó szerkezettel felszínre csalják a homokban lakó szörnyeket, csak a fák koronájából leereszkedő hiperagresszív molyokkal.

Ezen a fronton túlzás nélkül civilizációs jelentőségű eredményeket ért el a Taubenkobel. A vacsora elején kihoztak az asztalhoz egy fekete-szürke műanyag dobozt, bekapcsoltak rajta egy bekapcsolót, és onnantól kezdve a kertben egész este egyetlen ilyen repülő izét sem láttunk.

A Tabuenkobel egészen a közelmúltig két Michelin-csillagos étterem volt, aztán a Michelin abbahagyta a vidéki éttermek tesztelését. A Gault-Millaunál 18 pontjuk van 20-ból. Ezek az eredmények annyit jelentenek, hogy ez a világ élvonalába tartozó étterem, még ha nincs is benne a „hivatalos” TOP 50-ben, mint a szintén osztrák  Steirereck, ahol tavaly nyáron voltunk.

Nem könnyű összehasonlítani a különböző stílusú konyhákat, hogy melyik volna a jobb, vagy pontosan visszaemlékezni, hogy milyen volt egy fogás évekkel ezelőtt, de most azt mondanám, hogy itt a Taubenkobelben ettem a legfinomabb falat ételt eddig életemben.

Az üdvözlő és búcsúzó falatkákkal együtt 12 fogásos menü első előétele egy külsőre nem túl izgalmas mákos süteményszerűség. Mikor a villájával belevág az ember, akkor olyan, mintha piskóta lenne, de mikor beteszi a szájába, akkor meg úgy olvad szét, mint egy krém. Próbáltuk találgatni, hogy gőzölve készítik, vagy talán leöntik valamilyen lével, amitől ilyen különleges lesz az állaga, de nem sikerült megfejteni. A sütemény alatt újhagyma és vargányakrém van, kívülről pedig nagyon vékonyra szeletelt császárgombával van beborítva. Nem csak hogy minden íz a helyén van, de olyan kombináció, amihez még csak hasonlót sem ettünk korábban soha. Aki hajlandó több mint 100 ezer forintot elkölteni egy vacsorára, az pontosan ilyen ételeket szeretne enni.

Ízre nem volt ilyen mellbevágó, de összességében legalább ennyire jó volt a kenyeres fogás. A csillagos vagy arra hajtó éttermekben általában nagyon jó kenyereket és vajat adnak az étkezés elején, meg közben, kb. kísérőnek. A Taubenkobelben nem így csinálják, itt a vacsora elejétől fűszeres kukorica és napraforgómag a kísérő, a kenyér pedig önálló fogás a főtétel előtt.

Először kihoznak az asztalhoz egy vekni kenyeret, amit aztán ott tépnek darabokra. Aki érzékeny az ilyesmire, annak érdemes meghallgatnia, hogy szól ez Jókúti - Világevő - András felvételén.

link Forrás

A kenyérhez az asztalon van vaj, barnított vaj, mangalicazsír, kolbász, érlelt sonka, szalonna, és mindenféle zöld növény, például vízitorma, lándzsás útifű, eperfa levél és bogáncsolaj. Ezeket aztán falatonként lehet kombinálni. Nekem a legnagyobb meglepetés az eperfa levele volt, ami mindennel nagyon finom. Mint megtudtam, ezt nem csak én gondolom így, a selyemhernyók például egész életükben csak ezzel táplálkoznak.

Nagyon jól sikerült még az első desszert, tejföl fagylalt, nyers spenótlevelek és puha zöld mandula. Az étlapon első olvasásra nem gondoltam, hogy működni fog, de egy nagyon könnyű, és nem túl édes, de mégis desszertjellegű fogás. Megint olyasmi, ami máshol nincs. Ebben az édes-sós-savanyú egyensúlyozásban igazán jó az osztrák étterem, az előétel mákos-hagymás-gombás sütemény, ez a spenótleveles édesség, és még egy másik articsókás-mazsolás-libamájas előétel is olyan ügyesen összerakott fogás volt, ami simán lehetett volna előétel és desszert is.

A vacsora többi része is jó volt, de nem ilyen kiemelkedő, illetve volt egy pár túlgondolt tányér, például a szárított halcsontvázra telepített faágon felszolgált halfalatkák.

A Taubenkobel nagyon jó étterem, de nagyon drága, ez volt életünk legdrágább vacsorája. Ketten, összesen három pohár alkohollal és borravalóval együtt 450 eurót (136 ezer forintot) fizettünk. Nincs elvi kifogásom az ellen, hogy évente egyszer ennyiért vacsorázzak, de más hasonló éttermek áraival és színvonalával összehasonlítva ennyi pénz ezért az élményért sok.

Volt ugyan pár kiemelkedő étel, de az önmagában nem elég. Szigorúan csak az evés szempontjából a szlovén Hisa Franko izgalmasabb volt, és fele ennyibe került teljes borkísérettel két főre. Még a világ 9-10. legjobb éttermének kikiáltott Steirereck is olcsóbb, pedig ott színház is van a vacsora mellé, rézmérlegről mért finomságokkal, ezüstkéses inassal, az asztal mellett lassan szilárduló méhviasszal készült hallal. (A Taubekobelben is van ilyen igyekezet, de a látványosnak szánt megoldások néha inkább erőltetettnek hatnak. Hal a halcsontvázon. Hú.)

Az ár csalóka, a honlapon fejenként 128 euróra írják a menüt, az étlapon már 138 euró. Van étel, amihez lehet extra kaviárt kérni, van egy teljes fogás, ami nincs a menüben, csak ha még pluszban fizetnek érte, a vacsora után még felajánlanak külön desszertet is extra pénzért. Persze lehet onnan nézni, hogy csak több lehetőséget adnak a vendégnek, de nekem rossz érzésem lett tőle. Ebben a ligában azt várom, hogy az étterem és a szakács (az ilyen helyek majdnem mindig egy zseniális szakács köré épülnek) adja a legjobbját, ő döntse el, hogy milyen ételek legyenek, milyen sorrendben, hány darab, ne nekem kelljen még extra parmezán szórást kérni a tányérra 25 euróért, meg egy kakós palit a végére, ha még éhes maradtam. Ha így 180 euróba kerül egy vacsora bor nélkül, akkor azt írják az étlapra. Különösen, hogy ez már nem annyira árérzékeny műfaj, valószínűleg nincsenek sokan, akik 130 eurót még simán kifizetnek egy vacsoráért, de 180-at már nem.

A felszolgálók felkészülteket és kedvesek voltak (egy tanuló kivételével mind magyarok), de a szervizben voltak elcsúszások. Láttunk foltos villát, a belső térben legyek repkedtek, a főfogás előtt lecsapott az étteremre egy vihar, és bár már negyed órája villámlott és dörgött az ég, csak akkor költöztették be rohamtempóban az asztalokat, amikor zuhogni kezdett az eső. Ezek bármilyen más közegben mellékes vagy elnézhető körülmények, de ebben a kategóriában nem azok.

Ha valaki minden jó étteremben járt már 300 kilométeres körzetben, és nem számít neki a pénz, az próbálja ki a Taubenkobelt, mert nagyon jó, jobb, mint bármelyik csúcsétterem itthon. A többieknek bőven megéri előtte még szétnézni Budapesten és Bécsben.