Deutsch Tamás szerint Hollandia egy operettállam

POLITIKA
2017 augusztus 25., 12:37
comments 412

„Szóval a haladókáim szerint továbbra is hagyjuk a francba a komoly viselkedést és azonnal szopjuk le azt, aki sértegeti a magyarokat, különösen ha egy operettállam távozó nagykövetéről van szó”

írta ki Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Facebookra pár órával azután, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, Magyarország megszakította a két állam közötti nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatokat, és hivatalos magyarázatot, illetve bocsánatkérést vár a holland kormánytól.

A magyar kormány azért sértődött meg, mert Hollandia leköszönő nagykövete egy interjúban azt mondta: a muszlim terroristák a globalizáció vesztesei, akik ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet, és „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.

Deutsch Tamás
photo_camera Deutsch Tamás Fotó: Botos Tamás/444

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőnek ekkor jutott eszébe:

  1. Arról írni, hogy Hollandia egy operettállam.
  2. A szopás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.