T. Klára Petrát 2016 áprilisában bekokainozva találták a rendőrök a volán mögött, de nem vették el a jogosítványát

bűnügy
2017 augusztus 25., 03:07

A 26 éves T. Klára Petra 2016 novemberében bódult állapotban, fékezés nélkül halálra gázolt egy 85 éves férfit Budapest XIV. kerületében, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A nőnek azonban korábban 2016 áprilisában is volt már dolga a rendőrökkel, akkor bekokainozva, a volánra borulva találták meg az autójában Újpesten. Elmondta, hogy vezetés közben rosszul lett, ezért húzódott le az út mellé.

Ekkor azonban nem vették el a jogosítványát.

Méghozzá azért nem, mert a kokainozás bizonyítására szolgáló szakértői vélemény későn készült el. Ebben az esetben csak azután, hogy T. Klára Petra novemberben szintén bekokainozva elgázolta az idős férfit Zuglóban.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint az áprilisi eset után nem volt lehetőség bevonni T. Klára Petra jogosítványát, ugyanis a kábítószer hatása alatt történt járművezetés bizonyítása – az ittas vezetéssel ellentétben – nem lehetséges a helyszínen, hanem hosszadalmas szakértői, laboratóriumi vizsgálatot igényel.

A Magyar Nemzet szerint az ilyen szakvélemények átlagosan 56 nap alatt készülnek el, ebben az ügyben azonban még a szokásosnál is tovább húzódott a dolog.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a szakértői kar ugyan tényleg súlyos létszámhiánnyal küzd (az országban 8 aktív igazságügyi toxikológus szakértő, 4 szakértőjelölt és 15 aktív technikus vesz részt szakértői vélemények készítésében), de az, hogy ilyen sokáig húzódjon egy szakvélemény elkészítése, még így is furcsa. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.