Botrány: döbbenetes sebességgel józanodnak a britek

gazdaság
2017 augusztus 27., 15:53
comments 149

Hiába nőtt a brit lakosság 1982 óta 17 százalékkal, a pubok száma ugyanebben az időben a negyedével csökkent – írja a Portfolio.hu a brit Sör és Pub Szövetség és az Economist alapján. Huszonöt éve még 67,8 ezer kocsma volt, ma már csak 50,8 ezer.

photo_camera Fotó: Eric Morere/Photo12

Londonban a leglátványosabb a kocsmabezárási hullám, itt tizenöt év alatt, 2001 és 2016 között 4835-ről 3615-re esett a pubok száma.

Mi lehet ennek az oka? A brit hetilap idézi az Oxfordi Egyetem kutatójának tanulmányát, ami szerint az iszlám lakosság arányának változása lehet a folyamat mögött (egy százalékos iszlámlakosság-növekedés egy százalékos pubszám-csökkenést okoz az általa elemzett adatok alapján), másrészt pedig az ingatlanárak emelkedése is a kocsmák bezárására ösztönözheti az üzemeltetőket. Az Economist utánaszámolt, és arra jutottak, hogy az ingatlanáraknál nincs összefüggés, és a muszlim lakosság változásával is csak egészen minimális.

Közben viszont ennél valószínűbb, hogy egyszerűen a sördivat mélyrepülése áll a folyamat mögött. 2003 óta meredeken esik a sörfogyasztás Nagy-Britanniában, sokan átszoktak a borra vagy a töményekre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.