Az eset a Morrison's 2 Klub nevű helyen történt. Egy szóváltás során ütött a tettes.
Kezdésként módszeresen összetörte a röviditalos üvegeket, majd a férfi nekiesett a debreceni kocsma berendezésének is.
Március végéig van nyitva a józsefvárosi közösségi hely. Azt még nem tudják, utána lesz-e máshol folytatás.
Három hónapra is bezárathatják a helyet, ahol kábítószerrel kereskedtek. A kormány drogfészkekről beszél, ám a budapesti szórakozóhelyek kiszűrhetetlennek tartják a drogosokat, miközben az új rendelet rájuk rakja a felelősséget.
Jelenleg az önkormányzatok határozzák meg, meddig lehet nyitva tartani és alkoholt árulni.
Eddig 407 pályázat kapott támogatói okiratot, 393 kocsmának pedig ki is utalták már a 3 millió forintos támogatást.
A pokoli pincében semmilyen körülmény nem volt megteremtve, amit bármely érző emberi lény megérdemelne, de pont ez volt a hely szexepilje.
Kocsmából már van éppen elég.
A kerületi polgármester szervezésében zajlott demonstráció Erzsébetvárosban a kocsma előtt, ahol Übermensch feliratos pólókat és a „Magyar Faj Önvédelmi Harcáról” szóló könyveket is árulnak.
15 év alatt megfelelőzödött a kocsmák száma, most egyszeri 3 millióra pályázhatnak a falusi italboltok.
Az országos főépítész szerint épp most fognak enyhíteni az eddigi szabályozáson.
Mégsem annyira egysíkú a kormánypárti médiaholding.
Alkohol. Talpra. Magyarok.
A tulajdonos szerint ő csak olyan környezetet szeretne teremteni, ahol a vendégei leülhetnek, és pihenhetnek, és elég egy gyerek, máris elrontja mindenki hangulatát.
Cseuz Zsoltékat szombat este kirakták a borozóból, garázdaság és könnyű testi sértés miatt feljelentés született. A volt gimnázium épületének az eladása is borzolja a kedélyeket a kisvárosban.