„Rossz előérzet miatt” előre menekült a zalaegerszegi Golf Presszó tulajdonosa, és még hétfőn lehúzta a rolót, arra hivatkozva, hogy képtelen megfelelni a januárban bevezetett, szórakozóhelyek felelősségét hangsúlyozó drogtörvénynek. A megérzése jó volt, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kedden kiragasztotta a presszó ajtajára a tájékoztatót, miszerint a helyszínhez köthető kábítószeres büntetőeljárás miatt ideiglenesen bezáratták.
Kiss Ernő a rossz előérzetet azzal magyarázta, hogy
A rendőrség viszont ennél sokkal konkrétabb, és ténylegesen a szórakozóhelyre vonatkozó dologra hivatkozik a tulajdonosnak küldött határozatában. Eszerint múlt hét vasárnap „egy férfi a presszó mellékhelyiségében kábítószergyanús port kínált fel és adott át két személynek”. A határozat szerint a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi „rendszeresen több személynek is adott át kábítószert, azon belül amfetamint. Az átadások általában a Golf presszóban történtek”.
Emellett a határozatban egy másik nyomozást is említenek, amely szerint 2025-ben egy ellenőrzés során a presszó egyik asztalánál három személyt kaptak rajta amfetamin fogyasztásán. Egy harmadik eljárás szerint 2024-től 2025 nyaráig egy személy kokainnal és amfetaminnal kereskedett a presszóban.
„A kábítószer-fogyasztások, illetőleg átadás körülményeit megvizsgálva életszerűtlen, hogy az üzemeltető, illetve az ott dolgozók azokat nem észlelték, azokról tudomásuk nem volt” – írja a rendőrség, ami szerint a presszó működése többek között „növeli annak a lehetőségét, hogy a fiatalok könnyebben hozzáférhessenek a kábító hatású anyagokhoz, szerekhez”. A rendőrség szerint tehát „az üzlet működése veszélyezteti a közbiztonságot”.
Az ügy kapcsán kérdéseket küldtünk a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
A tulajdonos lapunk megkeresésére állítja, hogy a presszójában zajló drogkereskedelemről nem tudott. Kiss szerint az amfetaminozás egy olyan hátsó asztalnál történhetett, amelyre az ott dolgozóknak nincs állandó rálátásuk. Nem is tartja életszerűnek, hogy kiszűrje a presszó területén történő kábítószer-kereskedelmet, miközben naponta akár több száz vendéget kell kiszolgálniuk. Azt is mondta, hogy nem kutathatják át minden vendégének a zsebeit, mivel egyrészt a presszó nem hatóság, másrészt a fokozott ellenőrzés elriasztaná a vendégeket.
Kiss azt is említi, hogy a határozatban a rendőrség 1-2 évvel ezelőtti esetekre is hivatkozik, de akkoriban a szórakozóhelyek bezárását lehetővé tévő törvény még nem is volt érvényben – szerinte tehát az említett esetek nem is szolgálhatnak hivatkozási alapul.
Mint mondta, már hetekkel korábban, egy másik ellenőrzés miatt számított arra, hogy be fogják záratni a helyet.
A kormány drogháborújának részeként novemberben bejelentett kormányrendeletből januárban lett törvény, ami alapján a rendőrség ideiglenesen akár három hónapig is bezárathatja azokat a helyeket, ahol szerinte kábítószer-kereskedelem történt.
Az általunk kérdezett szórakozóhelyek novemberben betarthatatlannak tartották a törvényt, mivel szerintük egy szórakozóhely nem tud hatóságként fellépni, és képtelen állandóan ellenőrizni az egész területét.
Azóta a hatóságok egy szegedi és egy budapesti szórakozóhelyet is bezártak, egy pécsi helyszínen pedig nagy méretű, ámde eredménytelen razziát is folytattak. Az esetek után februárban több mint 90 koncerthelyszín állt ki a törvény ellen, amely kezdeményezést több mint 270 zeneipari szereplő is támogatott. A kiállás szerint a törvény ehetőséget teremt jogkövető, a hatóságokkal együttműködő helyek ellehetetlenítésére is, átláthatatlan és félelemkeltő módon.
Három hónapra is bezárathatják a helyet, ahol kábítószerrel kereskedtek. A kormány drogfészkekről beszél, ám a budapesti szórakozóhelyek kiszűrhetetlennek tartják a drogosokat, miközben az új rendelet rájuk rakja a felelősséget.
A támogatók között szerepel például a Sziget, a Fishing, Beton.Hofi és Azahriah, szerintük a drogfogyasztás összetett társadalmi jelenség, amire nem megoldás a kulturális terek megbélyegzése vagy ellehetetlenítése.