Félbeszakadt a közpénzmilliárdok összecsapása Felcsúton, mert a vihar miatt lekapcsolt a reflektorok jelentős része

futball
2017 augusztus 27., 18:59
comments 338

Vihar érkezett Felcsútra, ahol éppen a Videoton fogadja a Ferencvárost a magyar bajnokságban. Az ékszerdoboz-stadion reflektorai nem bírták a nyomást, egy részük lekapcsolt, ezért a 61. percben félbeszakadt a meccs.

A szerb Partizantól nemrég hazai pályán 0-4-es vereséget szenvedő Videoton 2-0-ra vezet a Ferencváros ellen; mindkét oldalon közpénzek milliárdjai vannak a pályán, a hivatalos – jellemzően fölébecsült –nézőszám 2800 fő a bajnokság rangadóján. A játék néhány percig állt csak, aztán sikerült visszaállítani a fényerőt.

UPDATE: tíz percre visszajött a meccs, de aztán újabb villámlás után ez történt:

A díszpáholyokban szerencsére volt tartalékáramkör:

Az M1 riportere szerint még így, halványan is nagyon szép a felcsúti stadion. A szurkolók is szenzációsak, mint kiderült.

Fél órával az elsötétülés után egyébként még mindig összefoglalók mennek az M4-en, éppen azt játsszák vissza, ahogy a felcsúti PFLA megalázza a Haladást. Majd visszakapcsoltak, ez a látvány:

A műsorvezető elmondta: "a játékosok arra várnak, hogy visszatérhessenek a pályára, de ahhoz kellene fény". Egyelőre nem tudni, folytatódik-e a meccs. "A stadion csodálatos", hallhattuk. "Van, aki hisz a csodában", hogy a meccs folytatódhat.

Azóta sem jött vissza a fény, viszont vannak MTI-képek a helyszínről!

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA
A fehérvári szurkolók világítanak mobiltelefonjaikkal az rossz időjárás következtében bekövetkezett áramszünet miatt félbeszakadt második félidőben a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Videoton FC - Ferencváros mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2017. augusztus 27-én
photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

UPDATE 22:30 Megtörtént a csoda, visszajött a fény!

Mozgósították a közvilágítási szakértelmet, így sikerült lejátszani az utolsó húsz percet is. A Videoton rúgott még egyet a Fradi szépített, végeredmény: 3-1. Egy kép a meccsről is:

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.