Kínában már sehol nem lehet valódi név igazolása nélkül kommentelni az interneten

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Tovább szorult a kínai diktatúra, Hszi Csinping elnök pénteken kiadott rendelete gyakorlatilag megszünteti az országban az anonim kommentelést – írja a Quartz.

A rendelet szerint az internet felügyeletére hivatott kínai hatóságnak mostantól érvényesítenie kell a valódi névvel való regisztrációt az összes internetes fórumon, csetszobában és egyéb helyeken. A kínai internet javát adó Weibo-n már évek óta nem lehet kamuprofillal regisztrálni, most viszont kiterjesztik ezt az elvet az internet összes zugára.

A rendeletben megfogalmazott elv szerint azok a fórumokat rögtön lelövik a hatóságok, amelyek nem engedélyezett üzeneteket fogalmaznak meg, vagy ahol továbbra is engedélyezik az anonim kommentelést.

Milyen üzenet nem engedélyezett? Bármi, ami ellentmond a kínai alkotmány szellemének, ami politikailag felforgató, sérti a nemzet büszkeségét, ami pletykákat terjeszt, bárkit megsért, vallási hiedelmeket terjeszt – szóval gyakorlatilag bármi, ami cenzoroknak nem tetszik.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 4,3 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.