Legalább 122 beteget ölt meg az őrült német kórházi ápoló

A német kriminalisztika történetének egyik legkeményebb sorozatgyilkosát leplezte le 34 havi nyomozás után az oldenburgi rendőrség. A 40 éves férfiről azt már tudni lehetett, hogy gyilkos, de azt nem, hogy milyen rengeteg beteget tett el láb alól. A fickót legutóbb 2015-ben ítélték el kétrendbeli emberölés és annak kétrendbeli kísérlete miatt, de a nyomozók időközben kiderítették, hogy minimum további 120 ember haláláért lehet felelős.

A férfi Alsó-Szászország tartomány két városában, Oldenburgban és Delmenhorstban dolgozott a helyi kórház intenzív osztályán. A kórházi sorozatgyilkosok jellemzően szánalomból kezdenek öldökölni, önhatalmúlag megrövidítve a súlyos vagy gyógyíthatalan betegek szenvedéseit. De nem ő.

Ez a sorozatgyilkos áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, méghozzá azért, hogy utána bebizonyíthassa az újraélesztés területén szerzett tudását. A vizsgálatok szerint a férfi ezekben a vészhelyzetekben igen feltűnően viselkedett, igyekezett a középpontba kerülni és valósággal sóvárgott az elismerés után. Az újraélesztés azonban számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.

Meglehet, hogy még sokkal több ember haláláért is felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, és ezért nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot - mondták a Kardio nevű nyomozócsoport eredményeit ismertető oldenburgi sajtótájékoztatón.

Az esetek 2003 és 2005 között történtek. Az ápoló 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollegája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést. Ezért 2006-ban öt év szabadságvesztésre ítélték emberölési kísérlet miatt, és eltiltották szakmája gyakorlásától. Azonban az első ítélet és a 2008-as jogerős ítélet közötti időszakot szabadlábon töltötte, és egy munkaerő-kölcsönző cég alkalmazásában több helyen, köztük egy idősotthonban is dolgozott.
Az ügyben felmerült, hogy a betegápoló felelős lehet több halálesetért, de az erre utaló jeleket az ügyész nem vizsgálta meg, amiért később az igazságszolgáltatás akadályoztatásának gyanúja miatt eljárás indult ellene.
Az ápoló végül csak egy áldozat lányának állhatatossága révén került emberölés gyanújával bíróság elé; az illető a hatóságok ellenállását kitartó munkával legyűrve elérte, hogy exhumálják és megvizsgálják 2003-ban elhunyt édesanyja holttestét. Kideült, hogy valóban túladagolás miatt halt meg, és Niels H. lehet a felelős, akit így 2014-ben perbe fogtak.

(via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.