Összeállították a leggazdagabb orosz politikusfeleségek listáját

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A Forbes orosz kiadása a helyi politikusok és köztisztviselők  vagyonnyilatkozatai alapján összeállította a leggazdagabb politikusfeleségek listáját. Ehhez persze az is kell, hogy Oroszországban nyilvános a házastársak vagyonnyilatkozata. (Ilyet Magyarországon is tesznek a politikusok feleségei és az egy háztartásban élő családtagok, de azokat nem kell nyilvánosságra hozni.)

Az orosz Forbes szerint a leggazdagabb

  • Gulsina Minnikhanova, a tatárföldi Rustam Minnikhanov felesége. A nőnek 2016-ben 40 millió dollár bevétele volt elsősorban fürdőkből és szállodákból álló cégkomplexumából.
  • a második helyen Raisa Bredny áll, ő Vadim Bredny Ulan-Ude városának egyik helyi képviselőjének felesége. A nőnek élelmiszerrel foglalkozó cégei vannak és 2016-ban 32,9 millió dollár bevétele volt.

(RFERL)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 9,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.