Elképesztő dolgokat írtak ki a ráckevei hídra az egymást rapper módjára szidalmazó horgászok


Olvasónk, X. olyan mázlista ember, hogy csónakkal jár át a ráckevei piacra. X. átkelés közben figyelt fel arra, hogy milyen feliratok díszítik a Ráckevei Duna legfontosabb hídjának egyik pillérjét.

Jól látható, hogy itt két ember elmérgesedett konfliktusa állhat a háttérben. Nem két akármilyen ember, hanem konkrétan két süllőhorgász lehet a főszereplő, hiszen ki másnak jutna eszébe gyalázkodó jelzőként a

zsebsüllős?

Ez egyébként nem valami bevett horgásznyelvi kifejezés, hanem az Ismeretlen Fújkáló saját szóalkotása, de azért minden pecás érti. A fénykép tüzetes vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy Ismeretlen Fújkáló (nevezzük innentől Fújkáló 2-nek) a most látható felirattal valójában csak reagált a Még Ismeretlenebb Fújkáló 1 mára már lefestett gyalázkodására. F2 tehát lényegében azzal vádolja F1-et, hogy az apró, vélhetően méreten aluli süllőket szokott elrakni. Illetve hogy fossa a szót, bár az nem világos, hogy ezt a lefestett felirataira érti, vagy ténylegesen, élőben fosta neki a szót F1.

Elképzelhető, hogy F2 nem véletlenül használja a "szófosó" kifejezést, Herman Ottó szerint ugyanis a sodrós folyóvizekben gyakori paduc egyik népi elnevezése a tintafosó. Márpedig a Ráckevei hídnál eléggé sodor a holt-Duna, ezért is számít olyan menő horgászhelynek. A konfliktus forrása is talán az, hogy amilyen jó pálya a pillér, annyira kevesen tudnak rajta kényelmesen horgászni. 

A szópárbajt még rejtélyesebb teszi a hal, mármint a felfestett hal, az ugyanis nem lehet sem zseb- sem másmilyen süllő, mivel a süllőnek két hátuszonya van. Továbbmegyek: ilyen magyarországi hal nem létezik. Ez csak titokzatosabbá teszi az egész, erősen szakmainak tűnő diskurzust.

Ha bármit tudsz az epikus küzdelem igaz történetérő, írd meg nekem ZSEBSÜLLŐ subjecttel a szilyl kukac 444.hu címre!

Update: Tényleg hihetetlen, de máris megvan a megoldás, legalábbis a nagy része. Alig pár perccel a cikk élesítése után ugyanis az alábbi, szó szerint hátborzongató levelet kaptam Y.-tól:

Egy helyivel kenuztam a múlt héten arra és Ő mesélte, hogy van egy arc, aki nem akarja a horgászjegyét terhelni holmi kifogott süllőkkel, ezért kettétöri a gerincét és zsebben viszi haza. Végül is az ízén nem változtat. 

Állítólag utálja mindenki a környéken ezt a zsebsüllős pacákot.

Hát ennyi kis morzsát tudok részedre biztosítani.