Orbán Viktor Kötcsén is megfestette a hanyatló Nyugat válságjeleit

Tbg
politika
2017 szeptember 02., 14:30
comments 298

A jövő évi parlamenti választás tétjéről, a világrend változásáról és az új francia elnök Európával kapcsolatos elképzeléseiről is beszélt Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken.

Erről szombaton az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke számolt be.

A kormányfő az elmúlt hét év eredményeinek megvédését nevezte a következő választás tétjének. Ezek között kiemelte az ország határainak megvédését a sokak által támadott határkerítéssel együtt, a családok és a munkahelyek biztonságának megőrzését és a közbiztonság fenntartását. 

A kormányfő beszélt arról a NATO köreiben publikált számításról, amely szerint 2020-ig 60 millió migráns kelhet útra Afrikából, túlnyomó többségük Európa irányába.

Orbán Viktor előadása a nemzetközi ügyek széles körét ölelte fel, beszélt a világrend megváltozásáról, az Európa előtt álló feladatokról, és hosszan értekezett az új francia államfőnek a héten megjelent nagyinterjújáról is. 

Emmanuel Macronnak a Le Point-ben kifejtett gondolatai helyenként egyezést mutatnak Magyarország érdekeivel, ugyanakkor az interjú számos megállapításával vitába szállt Orbán Viktor. 

A külpolitikai realizmus szükségességével, a nyugat válságjelenségeinek leírásával például teljes mértékben egyetértett a miniszterelnök, ahogy azzal a megállapítással is, hogy az európai alapelvek tiszteletben tartásával ki kell javítani azokat a hibákat, amelyek miatt ma Európa rosszul működik.

Macron a következőket mondta az MTI szerint a Le Point-nek adott interjújában Európa jövőjéről:

Az elnök megerősítette, hogy „újra szeretné alapítani Európát, amely védelmezi” az állampolgárait kereskedelmi és védelmi téren is, s képes magát az amerikai vagy a kínai hatalomhoz mérni „a szabad világ vezető erejévé” válva. 

Emmanuel Macron szeretné az euróövezet tagjait meggyőzni a közös költségvetés szükségességéről, annak érdekében, hogy Európában nagyobb mértékben lehessen hitelezni és befektetni.

Ismét elítélte azokat az országokat, amelyek szerinte az Európai Unió alapelveit kérdőjelezik meg, külön megemlítve Lengyelországot.  (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.