Afrikai sertéspestisben halt meg tíz malac a kárpátaljai Tiszaújlakon

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Tiszaújlakon, a Tisza-Zahid Kft. sertéstelepén nemrég hirtelen tíz állat is elpusztult, őket megvizsgálva jöttek rá, hogy a telepen az ASP-nek is rövidített afrikai sertéspestis ütötte fel a fejét.  

A sertéstelepet azonnal lezárták, nehogy átterjedjen a betegség a magyar oldalra. A sertéstelepen idei márciusi adatok szerint 650 állatot tartottak. 

Nemrég beregszászi és nagyszőlősi járás más részein találtak fertőzött állatokat. Ott nem találtak más módot az ASP megállítására, kénytelenek voltak lelőni a disznókat.

A Nagyszőlősi járásban ez az első eset, hogy nem csak vaddisznókban, hanem házi sertésben kimutatták az ASP-t. A betegség vészesen közeledik a magyar határ felé, a hazai sertésállomány is komoly veszélybe kerülhet. (Magro

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 3,8 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.