Kína repülő vonattal indulna Musk Hyperloopja ellen

közlekedés
2017 szeptember 04., 13:48
comments 86

A CASIC nevű kínai cég bejelentette, hogy belekezdett egy nagy sebességű "repülő-vonat" tervezésébe, mely képes lesz akár 4000 km/órás sebességre is. A tervek szerint a vonat mágneses elven működne, egy vákuum-csőben haladna, így érve el a jelenlegi utasszállító repülőgépekénél négyszer gyorsabb sebességet. Elon Musk amerikai tudós-milliárdos Hyperloop névvel, pontosan ugyanilyen koncepcióval hirdette meg saját szupervonatát 2013-ban.
A CASIC jelenleg az 1000 km/órás sebesség elérésére törekszik, de mint mondják, ők lesznek az elsők, akik a hangsebességnél gyorsabb utazást tesznek majd lehetővé. Állításuk szerint az utasoknak amiatt sem kell aggódniuk, hogy a rekordsebességű közlekedés túl sokba fog kerülni. (Quartz)

Szőke Dániel

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.