Nem lesz román Trónok harca

FILM
2017 szeptember 06., 12:40
comments 95

A Főtér szerint a románok őstörténetét bemutató nacionalista filmsorozat, a Géták: babona és háború a stábon belüli széthúzás okozta pénzhiány miatt akadt el.

Ez lett volna az első sorozat, ami a géta-dák civilizációt mutatja be, méghozzá a dák-római háborúk idején, 80 körül , és a főhőse Decebal dák király jobbkeze, Vezina lett volna.

A pilotot a tervek szerint idén márciusban mutatták volna be az egyik országos tévécsatornán, de a produkció a készítők szerint már másodszor is veszélybe került, mivel a részt abba kellett hagyni, mert a stáb megint otthagyta a produkciót – írja a Főtér.

A készítők szerint a stáb egyes tagjai folyamatosan bojkottálták a produkciót, így az eddig befektetett több mint 20 ezer euró, és a sok munka, energia meg idő ellenére patthelyzet alakult ki. Ezért újra kell forgatni a filmet, az egyetlen megoldás pedig egy crowdfunding-kampány.

Tehát egyelőre úgy néz ki, hogy ha a potenciális rajongók nem dobják gyorsan össze a pénzt, nem lesz román Trónok harca. (Főtér)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.