Alibit biztosított romagyilkosságok elkövetőinek, most hamis tanúzásért áll bíróság elé

bűnügy
2017 szeptember 07., 08:19
comments 177

Két hét múlva Budapesten áll bíróság elé Ny. Éva, akit azzal vádolnak, hogy hamisan tanúskodott a romagyilkosok perében.

A nő gyilkosságokat elkövető banda vezetőjének, K. Árpádnak volt a szeretője, és ő volt a gyilkosok főnöke a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen. A RomNet részletesen leírja, hogy milyen vallomásokat tett az eljárás különböző szakaszaiban (a nyomozás során, a bíróság előtt) Ny. Éva. A nő például azt állította, hogy 2009. április 22-én szerdán este 8-ig a banda tagjai nála dolgoztak, miközben a Perényi Klub akkor zárva volt, és a gyilkosok már Tiszalök felé autóztak, ahol aztán este 10 órakor agyonlőtték az éjjeli műszakba induló Kóka Jenőt.

A bírósági eljárásban többször is figyelmezették az asszonyt, hogy a hamis tanúzást a törvény súlyosan bünteti, az elsőfokú ügyész a perbeszédben pedig arra emlékeztetett, hogy a nő a vádlottak volt munkáltatója, aki még a nyomozás során terhelő vallomást tett, majd ezeket a később rendre megváltoztatta, visszavonta.

2008. nyarától egy négytagú banda követett el rasszista támadásokat romák ellen Magyarországon, a 2009-es elfogásukig összesen hat embert, köztük egy gyereket öltek meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.