Jó hírem van: a vegánok sem maradnak ki semmiből, és pont olyan hervasztó, óriási vasserpenyőkben kavargatott, piros zsírban rengeteg hagyma társágában ázó, szivacsanyagból szabott lepénybe csomagolt, íztelen kulimászt ehetnek bármikor, mint a mindenevők, akik vásárba mennek.

Csak az ő óriásserpenyős bódéjukat nem Lacikonyhának, Királyi Étkeknek, Töki Papa Zabáldájának vagy hasonlónak hívják, hanem Vegan Junk Foodnak, és az ő felmosórongylepényükben nem hús-, hanem szejtándarabok áznak a kötelező piros cuccban. A szejtán búzasikérből készült húshelyettesítő anyag:

ízre és állagra a hosszúkás darabokra vágott jógaszőnyeget idézi.

Nem tréfálok, mindezt onnan tudom, hogy az előbb jártam a Westend tetején, a Vegan Food Festen, ahol 1500 forintért vettem magamnak egy "magyaros junk" fantázianevű ételt, amit írás közben még mindig rágok, olyan lelkesedéssel, mint egyszeri kérődző a polisztirol csomagolóanyagot.

A VFF a depressziósan műanyaghatású junk food ellenére is alapjában véve kellemes esemény, bár elég kicsi és jó unalmas. Azért unalmas, mert bár elvileg ez Magyarország egyetlen vegán gasztrofesztiválja, az egész csak egy sima kis vásár: téglalap alakban elhelyeztek pár tucat bódét és sátrat, aztán szevasz. Nincsenek színpadok, ahol a szakácsok felett elhelyezett kamerák képét kivetítve figyelhetnénk, hogyan belezik az ország legjobb séfjei a patiszont, nincsenek bemutatók, előadások, csak enni-inni lehet meg dolgokat venni a standoknál.

Ezek közül van, ami biztatóan néz ki: a pizzák kifejezetten gusztusosak, van egy jó szárazfűszeres stand és több ígéretes árus, itt még az sem marad szomorú, aki kegyetlenségmentes szappant szeretne vásárolni, a chia csoki csókról nem is beszélve.

A helyszínt párszor körbejárva az tűnt fel elsőre, hogy a messze legnépszerűbb helyek, ahol rendes sorok is álltak, mind valamilyen tiltott élelmiszer, jellemzően szemétkaja - hamburger és hasonlók - vegán verzióját árulták.

Én naivul azt hittem, hogy a vegánok már túl vannak ezen a furcsa húsimitáláson, és mindenevő múltjuk árnyékától megszabadulva felszabadultan esznek növényekből készült finom ételeket.

De itt a vásárban azért látszik, hogy a múlt árnyéka a harmad- és negyedgenerációs vegánokra is rátelepszik. Más magyarázat nem lehet a szejtán létezésére, hiszen ennél szinte minden növényi termék sokkal finomabb, beleértve a főtt kenderkötelet is.

Az is feltűnt keringés közben, hogy magyar vegánnak lenni olyan lehet, mint magyar politkai aktivistának: a jelenlévő árusok nem kis része ugyanis olyan alapon definiálta magát, hogy mi nincs a termékeiben, nem pedig azon, hogy mi finom van bennük. Nehéz elképzelni azt a jókedvű hedonistát, aki azzal böki oldalba a barátját, hogy

"gyere Klaudiusz, toljunk le egy tej-, répacukor-, glutén-, tojás- és szójamentes fagyit!"

(A "tej-, répacukor-, glutén-, tojás- és szójamentes fagyi" az egy életből vett, szó szerinti idézet volt!)

Ebben a műfajban egyedül a

cruelty free soap

felirat ragadott meg, a családunkban ugyanis volt egy kegyetlen, ávós szappan, ezért nekem ez érzékeny téma.

Több kör megtétele után egy sümegi kivisörrel indítottam a fogyasztást. Azokat az időket idézte fel, amikor a házibulik végén, este kilenckor összeöntöttük az összes szörpöt meg gyümölcslét meg üdítőt és "vaddisznókoktél, vaddisznókoktél!" kiátások kíséretében megittuk, mert a felnőttek nem engedték meg, hogy alkoholizáljunk.

Utána kipróbáltam egy tejmentes, merthogy fermentált kesudiópüréből készült algás sajtot. Bizarrul puha és széteső állagú volt, az ijesztő nyitás után igen kellemes utóízzel. Kinek mi a kellemes persze: amikor később megkínáltam vele Ács "Scorsese" Dániel kollégámat, ő elmajszolta, összpontosított, majd mintha valami nyolcvanas évekbeli performanszon lettünk volna, egyszer csak elvonította magát, hogy "rossz pina, rossz pina." Én piarista diák voltam, ezért azóta sem tudom, hogy mire gondolhatott.

A fesztiválon jó sok édességet árulnak, a sárpogácsa- és homoktorta-dizájnúak a paleók, bár úgy tűnt, hogy ez a hullám már levonulóban van. Falafel viszont még mindig létezik, pedig úgy képzeltem, hogy a "fűrészport eszünk, de nekünk ez jutott"- korszakon is túl vagyunk a fogyasztói kapitalizmus 27. évében.

A fesztivál híresembere Steiner Kristóf, aki a pasijával együtt árulta a saját kajakreációit, de addig kivisöröztem, míg leléptek valahová, pedig rájuk kiváncsi voltam. A fesztivál csúcspontja pedig az a lány volt, aki pórázon sétáltatott egy baromi nagy kandúrt,

és megengedte, hogy lefényképezzem címlaplánynak:

A kandúr aranyos volt és egyáltalán nem volt beszarva!

A fesztivál óriási előnye, hogy bent van a város közepén, a Westend-tető meglepően kellemes környezetében és ingyen van a belépés, úgyhogy egy próbát feltétlenül megér, még a hétvégén is végig nyitva lesz.