Egymás után zártak be a sztrájk miatt a Tescók

Napközben 206-ból még "csak" 18  Tesco tartott zárva, miután sztrájkba kezdtek a dolgozók az alacsony fizetés és munkavállalói létszám miatt. A boltok diákokkal próbálták meg feltölteni az állományt, de sok helyen ez sem sikerült. 

Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

A cég sajtóosztálya szombat este 7-kor már arról számolt be az MTI-nek, hogy összesen 27 üzletet kellett bezárni, mert nem tudták megoldani a kiszolgálást. 12 hipermarket és 15 kisbolt nincs nyitva. Délben 5 hipermarket és 13 kisbolt volt még az arány.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton pedig 10 órától 24 óráig hirdetett sztrájkot. Sikeresnek tekintik a munkabeszüntetést. 

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint "óriási a támogatottsága" a sztrájknak, ami 120 üzletet ért el összesen, több ezren nem vették fel a munkát szombaton. A tárgyalások hétfőtől folytatódnak. A szakszervezetek

  • 25 százalékos béremelést,
  • mindenkinek 200 ezer forint bruttó körüli fizetést,
  • az alvállalkozók által foglalkoztatott külsőkülsősök számának 15 százalékos korlátját,
  • a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését követelik. 
Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.