Félelmek és féligazságok helyett: itt tart a muszlimok integrációja Nyugat-Európában

A 2015-ben indult menekültválság és elmúlt évek nyugat-európai terrortámadásai után ismét felerősödtek azok a viták, hogy lehetséges-e egyáltalán integrálni a muszlimokat az európai országokba. Ezeket a vitákat sokszor féligazságok, előítéletek és apokaliptikus félelmek hajtják, és jellemzőjük, hogy általában nem állnak meg azoknak az országoknak a határainál, ahol tényleg nagy számban élnek muszlimok, sőt, néha pont a határokon túl erősödnek fel igazán. 

Ezért is fontosak az olyan kutatások, mint amit a Bertelsmann Alapítvány publikált nemrég, melyben tízezer érintett embert megkérdezve mérték fel, hol tart a nyugat-európai országokban élő muszlimok integrációja.

A kutatás idén jelent meg harmadszor, 2007 és 2013 után nézték meg újra, hogyan tudnak beilleszkedni a Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban és Nagy-Britanniában élő muszlimok. A 2016 végén készített felmérésben csak olyan embereket kerestek meg, akik már egy ideje az adott országban élnek, azaz a 2010 óta menekültkérelemmel érkezőket kihagyták a kutatásból, hiszen az ő integrációjuk még nem mehetett végbe.

Afgán menedékkérők foglalták el a brüsszeli Keresztelő Szent János templomot 2014 január 9-én. A nyolcéves Hadiha Homahi mutatja rajzát, amin elmeséli milyen volt Afganisztánban.Fotó: Francois Lenoir/Reuters

Az eredményekből egyáltalán nem az látszik, hogy minden tökéletes volna, számos nehézségbe ütközik a muszlimok teljes integrációja, de az eredmények cáfolják azokat is, akik szerint a nyugati országokban a muszlim közösségek képtelenek beilleszkedni, iskolázatlan, a társadalom peremére szoruló, szélsőségekre hajlamos kész emberek tömegeit termelik. 

A kutatók a társadalmi integráció négy szintjét vizsgálták: a nyelvi kompetenciákat, az iskolai előmenetelt, a munkalehetőségeket és a többségi társadalommal való kapcsolatokat. A publikáció egyik fő megállapítása, hogy a bevándorolt muszlimok,  ugyanúgy, mint minden más bevándorlócsoport, nagyon komoly lépéseket tettek az integráció felé.  

A főbb megállapítások:

A nyelvi integráció létező és működő tendencia. A Németországban született muszlimok mintegy háromnegyedénél a német az elsőszámú beszélt nyelv, egyes esetekben a származási ország nyelvével párhuzamosan. A külföldön született muszlimok esetében ez az arány 46 százalék. Maga a trend, hogy az újabb generációk nagyobb arányban és jobban beszélik az adott ország nyelvét, minden országban megfigyelhető, a nyelvi integráció generációról generációra erősödik. 

Az iskolai előremenetelnél sok múlik azon, hogy milyen az adott ország iskolarendszere, mennyire hangsúlyos a korai szelekció. Németországban például, ahol a korai iskolaválasztás jelen van, számos társadalmi egyenlőtlenség megmarad, itt az országban született muszlim diákok 36 százaléka fejezi be a tanulmányait 17 éves korára. Ezzel szemben a jóval igazságosabb francia iskolarendszerben tíz muszlim gyerekből csak egy hagyja el az iskoláját 17 éves kora előtt. 

A munkaerőpiacon a kulcs, hogy mennyire nyitják meg a lehetőségeket a bevándorlók előtt. Németország ebből a szempontból jó példa, ahol a muszlimok foglalkoztatása nem marad el az országos átlagtól, igaz, a béreik alacsonyabbak. Franciaországban rosszabb a helyzet, ott 14 százalékos a muszlimok munkanélkülisége, viszont azt érdemes figyelembe venni, hogy a muszlim közösség tagjai viszonylag fiatalok, és az országban a fiatalkori munkanélküliség 26 százalékos. (Azt érdemes kiemelni, még ha túl sok meglepő nincs is benne, hogy a sikeres integráción nagyot lökhet a jól működő gazdaság. A gazdasági válságok szinte azonnal fölnagyítják az integrációs problémák, akár meg is akasztják, ésezzel párhuzamosan kiélezik a társadalmi feszültségeket is.  Az eurozóna friss eredményei ezen a téren bizakodásra adnak okot.)

A kutatás vizsgálta azt is, hogy az adott országok muszlim közösségének tagjai mennyire kapcsolódnak a többségi társadalomhoz, mennyire ismernek embereket onnan. Mint kiderült, a nyugat-európai országokban élő muszlimok nem zárványokban élnek, hanem rendszeresen kapcsolatban vannak az adott környék nem muszlim lakóival. Svájcban például a megkérdezettek 87 százaléka mondta azt, hogy szabadidejében gyakran van áll kapcsolatban nem muszlimokkal. Ez az arány szintén magas volt Franciaországban és Németországban, viszont alacsonyabb Nagy-Britanniában (68 százalék) és Ausztriában (62 százalék). A kutatás szerint a nemzetközi összehasonlításból az látszik, hogy a helyi lakosság nyitottsága a muszlimok felé segíti az integrációt. 

Ahogy az is látszott, hogy a muszlimok Európa szerte erős kapcsolatot éreznek az ország iránt, ahol élnek, és hogy a vallás jellemzően nagyobb szerepet tölt be az életükben, mint az adott ország többségi társadalmának életében. (Ez sem mindenhol van így, Svájcban például alig van különbség a nagyon vallásos muszlimok és a nagyon vallásos nem muszlimok aránya között.) A vallás különösen meghatározó a Nagy-Britanniában élő muszlimok számára, de Németországban és Ausztriában is magas a mélyen hívő emberek aránya. 

Ez fontos tanulsággal szolgál a kutatók szerint: nem vezethet sikeres integrációhoz egy olyan politika, amelyik megpróbálja ezeket a közösségeket elszakítani a vallásuktól és a származási országuk kulturális hagyományaitól. Asszimiláció helyett olyan integrációban kell gondolkodni, ami elismeri a sokszínűséget, és minden közösség számára esélyt biztosít a részvételre a társadalom életében.  

Szintén fontos megállapítása a tanulmánynak, hogy az integráció a jelek szerint jobban működik olyan országokban, ahol nagyobb számú muszlim él. Feltehetően például azért, mert több szállal tudnak kapcsolódni a többségi társadalomhoz, a közösség nehézségekkel küzdő tagjainak is többen tudnak támogatást nyújtani. De mint Tyler Cowen fogalmazott Bloombergben megjelent összefoglalójában,

ez nem olyan összefüggés, amelynek hangoztatásával ma választásokat lehet nyerni Európában. 

Szintén Cowen hívja fel a figyelmet a kutatás egy másik aspektusára is: közel sem olyan egyértelmű a kapcsolat a sikertelen integráció és a közelmúlt terrortámadásai között, mint ahogy azt mondani szokás. Franciaországban minden mérőszám és szubjektív értékelés szerint is jelentősen jobban integrálódtak a muszlimok, mint Ausztriában, ahol több területen is a legrosszabb értékek jöttek ki, mégis, míg Franciaországban több dzsihádista terrortámadás is történt az elmúlt években, Ausztriából nem ismerni ilyen eseteket.

Londoni muszlim tüntető 2016. augusztus 26-án. A Nagy-Britanniában élő muszlimok a francia burkini-botrány miatt tiltakoztak, miután több tengerparti város betiltotta a teljes testet elfedő, az iszlám előírásait követő fürdőruha viselését a strandokon.Fotó: CITIZENSIDE/See LI

A kutatás gyakorlatilag összes pontjából ugyanaz a kép sugárzik: azok a hangok, amelyek szerint a muszlimok képtelenek integrálódni Nyugat-Európába, hamisak. Nyelvi kompetenciák, iskolai végzettség és munkaerőpiaci részvétel terén is, bár eltérő mértékben, de az összes vizsgált országban a muszlim közösség tagjai komoly erőfeszítést tesznek a beilleszkedés érdekében. 

De akadnak még bőven problémák: a kulturális és vallási beilleszkedés mértéke nem éri el az oktatási vagy a munkaerőpiaci beilleszkedés mértékét. A vallási és kulturális különbségek pedig nyugtalanságot kelthetnek a többségi társadalom tagjaiban, ami visszahat a muszlimok közösségi integrációjára és munkaerőpiaci lehetőségeikre is. 

A jelentést készítő kutatók szerint azonban nem a bevándorló csoportok erős vallásossága az, ami önmagában fenyegeti a társadalmi kohéziót, hanem ha ezeket a kérdéseket nem kezelik, nem foglalkoznak az ellentétek élének tompításával. Ebben pedig a többségi társdalomnak, illetve a politikának is bőven van felelőssége. 

Mint a konklúzióban írják, a személyes kapcsolatok kialakulása rengeteget számíthat a két közösség között, ahogy az is, ha van fórum és lehetőség megvitatni a különbségeket, lehetséges párbeszédet folytatni olyan dolgokról, melyek az egyik felet esetleg zavarba hozzák vagy aggodalmat szülnek. A Bertelsmann Alapítvány megbízásából felkért kutatók szerint nem szabad hagyni, hogy ez a fajta interpretációs lehetőség egyedül a szélsőjobboldali-populista pártok terepe legyen, helyette olyan közösségi kezdeményezések kellenek, melyekben a muszlimokat is bevonva valósulhat meg párbeszéd. (Egy hasonló berlini kezdeményezésről, a magyar szállal is bíró, muszlim-zsidó párbeszédet előmozdító Salaam-Schalomról korábban részletesen is írtunk.)

Ezt a munkát azért sem lehet kihagyni, mert a muszlim közösségek mára végérvényesen a nyugati társadalmak részei lettek. Ahogy Angela Merkel fogalmazott a múlt heti kancellári tévévitában, az iszlám Németország része, és a többi vizsgált országban is öt százalék körül van a lakosságban a muszlimok aránya. 

A teljes kutatás, országokra lebontott eredményekkel, itt olvasható el

;