Két amerikai turistát megerőszakoltak az olasz katonai rendőrök Firenzében

bűnügy
2017 szeptember 09., 08:34
comments 237

Egy 19 és egy 21 éves amerikai nő azt állítja, hogy csütörtök hajnalban két olasz katonai rendőr megerőszakolta őket. Az olasz hadügyminiszter szombat reggel azt mondta, hogy az eddigi nyomozás alapján 

"van alapja a vádnak".

A két nő turistaként ment Olaszországba, és egy firenzei szórakozóhelyen buliztak, amikor verekedés tört ki a helyen, úgyhogy valaki kihívta a rendőröket. A carabinierek jöttek ki, ők az olasz hadsereghez tartozó, de rendvédelmi feladatot ellátó szervezethez tartoznak.

Az olasz katonai rendészet egyik gépjárműve.
photo_camera Az olasz katonai rendészet egyik gépjárműve. Fotó: Paolo Manzo/NurPhoto

A verekedés lecsillapítása után ketten a testületből felajánlották a nőknek, hogy a szállásukra viszik őket kocsival. A nők igent mondtak. El is jutottak a szállásra, de az épületben, még mielőtt a szobájukba értek volna, megerőszakolták őket. Annyira megijedtek, hogy nem mertek kiabálni sem.

A rendőrség nyomoz az ügyben, DNS-mintát vettek, aminek hivatalos eredménye fontos bizonyíték lehet.

Az eset nagy botrányt okozott Olaszországban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.