Az EU komolyan veszi, hogy a keletiek szerint ők másodrendű élelmiszert kapnak ugyanolyan csomagolásban

külföld
2017 szeptember 11., 15:58
comments 226

Nem talált süket fülekre Brüsszelben több volt kommunista EU-tagország panasza, miszerint a multiláncok náluk ugyanolyan márkaneveken gyengébb minőségű termékeket árulnak, mint Nyugat-Európában. A Financial Times friss cikke szerint Jean-Claude Jukcker, az Európai Bizottság elnöke nagy szerdai évértékelő beszédében is érinti majd a témát. 

Az ügyben először Robert Fico szlovák miniszterelnök emelte fel a hangját márciusban, “nemzetközi botránynak” és “sértésnek” nevezve, hogy Brüsszel nem figyel oda a kelet-európaiak ilyen panaszaira. 

Ezek után nálunk is felkapta a kormány a témát, a hatóságok pedig több körben is teszteket végeztek. De néhány szubjektív elemet kivéve lényegében nem tudták bizonyítani, hogy a magyaroknak tendenciózusan rosszabb termékeket adnának el azonos név alatt.

A Financial Times megjegyzi, hogy a kettős minőségi rendszert több érintett ország vezetése nyilvánvaló ténynek veszi, miközben eddig igen kevés konkrét bizonyítékot mutattak be a vásárlók becsapására. A Bizottság éppen ezért arra a célra ad 1 millió eurót a tagországok élelmiszerügyi hatóságainak, hogy azok több tesztet végezhessenek, illetve olyan módszertant dolgozzanak ki, ami révén összehasonlíthatóak lehetnek a különböző országokban végzett tesztek. 

A nemzetközi gyártók nem tagadják, hogy bizonyos termékeit összetevői a helyi ízlés függvényében eltérhetnek országról országra, illetve azt is elismerték, hogy szegényebb országokban azért változtatnak meg néhány hozzávalót, hogy az élelmiszerek ára stabil maradhasson. Az EU szabályai ezt önmagában nem tiltják, ha a hozzávalók jól láthatóan fel vannak tüntetve a csomagoláson. 

Ezzel védekezett például a Tulip nevű gyártó, amikor idén márciusban egy cseh teszt azt mutatta ki, hogy 15 féle élelmiszerben más összetevőket taláhatók Csehországban, mint Németországban. A Tulip löncshúsa ugyanolyan csomagolásban a német verzióban disznó- míg a csehben csirkehúst tartalmazott. A Tulip azzal védekezett, hogy bár a csomagolás tényleg egyforma, a hozzávalók között feltűntették az eltérést. Ezt azért ők sem tarthatták meggyőzőnek, mert egy füst alatt azt is bejelentették, hogy gondolkodnak az eltérő csomagolások bevezetésén. 

Az EU nem tervezi, hogy kötelezővé tegye a pontosan egyforma receptúrát mindenhol, de az eltéréseket hitelesen meg kell tudni indokolni. 

Nem akarunk szemetet enni és inni, ugyanolyan minőséget kérünk 

- nyilatkozta a múlt héten Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.