Palkovics László: Az oktatásban minden rendben, de még ennél is jobb lesz

oktatás
2017 szeptember 12., 04:51
comments 275

Az iskolakezdésre időzítve interjút adott a Magyar Időknek Palkovics László oktatási államtitkár, aki egy kicsit máshogy látja a magyar iskolák és pedagógusok helyzetét, mint az ország közvéleménye. Palkovics üzenete nagyjából az, hogy már most is minden rendben van, de ennél csak minden még jobb lesz.

Az államtitkár szerint mára „növekedett a tanári pálya attraktivitása” és „növekedett a tanári hivatás becsülete”. Szerinte „majdnem mindenhol” tudták pótolni azt a 4000 pedagógust, aki nyugdíjba ment. Palkovics arórl is beszélt, hogy hallgattak a szakszervezetekre, ezért lehetőséget teremtettek arra, hogy az iskolaigazgatók ne egységesen, hanem differenciáltan növelhessék a pedagógusok fizetését.

Palkovics szerint a 2014-2020-as uniós támogatási rendelkezsére álló 270 milliárd forintból 125 milliárd ment infrastruktúrafejlesztésre, például iskolaépítésre, a maradék 145 milliárdból pedig tartalmat fejlesztettek, például digitális tananyagot és az új Nemzeti Alaptantervet (NAT) is. Ez utóbbinak „készül az első változata”.

Az államtitkár úgy gondolja, hogy „kiváló nyelvtanáraink vannak” és „temérdek jó nyelvtankönyv közül lehet választani”. A jövővel kapcsolatban pedig még optimistább. A Magyar Idők kérdésére, hogy mit vár a jövőtől, azt válaszolta, hogy

„csökken a végzettség nélküli iskolaelhagyás, javulnak a PISA-teszt, illetve a kompetenciamérés eredményei, több és versenyképesebb tudással rendelkeznek majd azok, akiket felvesznek az egyetemre.”

Összességében pedig nagy ugrást vár a hazai oktatás minőségében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.