Szijjártóék 7 magyart ragadnak ki az Irma karmai közül

POLITIKA
2017 szeptember 12., 17:52
comments 155

Egy öttagú magyar család, egy nő és remélhetőleg még egy férfi a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigeten helyi idő szerint kedd délután felszáll arra a repülőgépre, amelyet a kormány bérelt ki, és Curacaóba viszi őket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

A miniszter az Irma hurrikán által sújtott Szent Márton-szigeten jelenleg tartózkodó magyarokról adott helyzetértékelésében elmondta, hogy magyar idő szerint éjszaka, késő este négy embernek, két párnak sikerült elhagynia a szigetet Curacao, illetve Martinique irányába, róluk tudják, hogy jól vannak. Jelenleg tizenhárom magyar állampolgár tartózkodik a szigeten, akikről a tárcának tudomása van.

Helyi idő szerint kedd délután egy repülőgép átrepül a szigetre Dominikáról, ahol felvesz „hat, illetve hét magyar állampolgárt”. Köztük van egy öttagú család, egy nő, valamint remélhetőleg egy férfi. Utóbbival most nem tudtak beszélni, de korábban felvették vele a kapcsolatot, most pedig kérték az ismerőseit, hogy értesítsék, induljon minél előbb a repülőtérre, hogy mind a hét magyar állampolgárt elvihessék.

Szijjártó szerint Curacaóban biztonságban lesznek a magyar állampolgárok, konzuli segítséget kaphatnak, ki tudják állítani a szükséges dokumentumokat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.