Rezsicsökkentést követel a kormánytól az MSZP

POLITIKA
2017 szeptember 14., 17:47
comments 185

Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a kormány csökkentse tovább a lakosság rezsiköltségeit, írja az Index.

Korábban egy adatigénylésből derült ki, hogy a földgáz állami nagykereskedelmével foglalkozó MFGK Zrt.-nek 2016-ban 50,8 milliárd forinttal több volt a bevétele, mint a kiadása, vagyis az állami gáznagykereskedő több mint 50 milliárd forint haszonnal adta tovább a szintén államosított lakossági szolgáltatóknak a földgázt tavaly.

2014 elejéhez képest az energiahordozók világpiaci ára meredeken csökkent. Ezt a csökkenést azonban a magyarországi hatósági ár nem követte, az állam továbbra is ugyanannyit kér például a földgázért, mint amennyit a 2014-es választási kampány idején.

A szocialisták javaslata szerint 32 százalékkal lehetne csökkenteni a földgáz árát az átlagfogyasztás mértékéig, 10-10 százalékkal pedig az áram- és távhő árát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.