Gulyás Márton pert nyert a kormánypropaganda két zászlóshajójával, a Riposttal és az Origóval szemben

Gulyás Márton június 16-án indított pert a két orgánum ellen, amiért a róla megjelenő cikkek  sértették emberi méltóságát, magánélethez való jogát és képmáshoz való jogát. Az aktivista ezeknek a jogsértéseknek a megállapítását kérte.   

Nem jogerősen első fokon a Riposttól 3.5 millió forintot, az Origótól 800 ezer forintot nyert el Gulyás, amiért a lapok nem tartották tiszteletben magánéletét.

Az aktivistát ez a két lap „buzizta fel”, miután aktivista társával kiengedték őket az előzetesből, ahová azért kerültek, mert narancssárga festékkel dobálták meg a köztársasági elnöki hivatalt. 

A két lap arról cikkezet, hogy miután kiengedték Gulyást, első dolga volt felkeresni  egy homoszexuális párkereső oldalt, és Gulyás profiljáról képeket közöltek.

Az Ripost és az Origo ügyvédei a perben azzal érveltek, hogy Gulyás Márton közszereplő, és a

szavahihetőségéről akartak társadalmi vitát generálni cikkeikkel.

A két újság úgy okoskodott, hogy Gulyás a festékdobálás után arról beszélt, kimerítette, hogy őrizetben tartották. A cikkeikkel azt akarták bemutatni, hogy nem mondott igazat, hiszen ha valóban kimerült lett volna, akkor nem jelentkezik be egy társkereső oldalra, miután kiengedték.

A bíróság ezt az érvelést több ok miatt sem fogadta el.

Egyrészt arra jutottak, hogy egy társkereső oldalon kimerülten is lehet chatelni, tehát a beszélgetés vagy a belépés ténye eleve nem lehet alkalmas arra, amit a lapok a cikkek céljaként megjelöltek, hogy Gulyás szavahihetőségét megkérdőjelezzék. Valaki lehet kimerült, de ettől még chatelhet a neten, a két dolog nem zárja ki egymást.

A másik fontos körülmény, hogy az újságok azt írták: Gulyás egy LMBTQ emberek számára létrehozott társkereső oldalra ment fel. A Ripost cikkében ez direktben szerepelt, az Origo úgy próbálta megoldani a dolgot, hogy kiírták: a Gulyás által látogatott PlanetRomeo nevű oldal korábbi neve GayRomeo volt.

A bíróság szerint egyrészt a társadalom nagy része tisztában van vele, hogy a "gay" szó homoszexiálist jelent, így az Origot is felelősség terheli, nem csak a társkereső LMBTQ jellegét nyíltan leíró Ripostot. Az ítélet szerint ráadásul az a körülmény, hogy milyen szexuális irányultságú emberek használják az oldalt mellékes kellett volna legyen, ha a cikkek tényleg Gulyás szavahihetőségéről akartak volna vitát generálni. Ha a propagandalapok szerint kimerülten nem lehet chatelni egy társkereső oldalon, akkor teljesen mindegy, hogy egy hetero- vagy homoszexuális emberek számára fenntartott oldalon beszélget a cikkük alanya.

Azzal, hogy ilyen információkat hoztak nyilvánosságra Gulyás Mártonról megsértették az ő magánélethez való jogát, még akkor is, ha egyébként közszereplőként neki többet kell eltűrnie, mint az átlagembereknek.

Az ítélethirdetés legbizarrabb pillanatai éppen azok voltak, amikor a bíró felolvasta a gyalázkodó üzeneteket, kommenteket, amiket Gulyás kapott a Ripost és az Origo cikkének megjelenése után. 

  • Te fasszopó köcsög, nagyon vigyázz magadra, megdöglesz, ennyi.
  • Kis homoszexuális geci zsidó, elmész a kurva anyádba.

Más mellett ilyesmiket írtak neki a Ripost és az Origo cikkeinek megjelenése után. A bíró szerint ilyen üzenteket Gulyásnak még közéleti tevékenységével összefüggésben sem kell elviselni, nem hogy magánélete miatt.

A bíróság azt is megállapította, hogy Gulyás képmását is engedélye nélkül, jogszerűtlenül használták, amikor a cikkek mellett a PlanetRomeo-s profil screenshotját is megjelenítették.

Az ítélethirdetésen a Ripost és az Origo képviselői nem jelentek meg, ha fellebbeznek, akkor a jogerős ítéletig nem kell fizetniük. Gulyás eredetileg a Riposttól 10 az Origótól 5 millió forintot szeretett volna, de a bíróság ennél alacsonyabb összeget állapított meg. Az ítélet azt is kimondja, hogy Gulyás emberi méltóságát nem sértették meg a lapok azzal, hogy megkérdőjelezték a szavahihetőségét, ezt közszereplőként el kell viselnie.