Négy év börtönre ítélték Szepessy Zsoltot, Monok volt polgármesterét

Tbg
bűnügy
2017 szeptember 15., 13:47
comments 85

Befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte Szepessy Zsoltot, Monok volt polgármesterét, az Összefogás Párt vezetőjét pénteken a Nyíregyházi Járásbíróság.

Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.

Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, az elsőrendű vádlott, Sz. Zs. L. mellett az ugyanebben a bűncselekményben bűnösnek talált másodrendű vádlottat, D. N.-t két év börtönbüntetéssel sújtották, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette a büntetőtanács.

A büntetőügy harmadrendű vádlottját, T. Z.-t a bíróság felmentette az ellene emelt vádak alól.

A negyed- és az ötödrendű vádlottat - két ukrán állampolgárt - befolyás vásárlása bűntette miatt a járásbíróság hat-hat hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását mindkét vádlott vonatkozásában egy-egy évre felfüggesztették.

A tényállás szerint 2013 januárjában Szepessy Zsolt az élettársa, a másodrendű vádlott jelenlétében megállapodott a két ukránnal arról, hogy - politikai és közéleti befolyását felhasználva - a kedvezményes honosításhoz szükséges feltételek hiányában is - segítséget nyújt kárpátaljai ukránoknak a magyar állampolgárság megszerzéséhez.

Szepessy Zsolt azt ígérte a vádlottaknak, hogy nagy összegű euró fejében magyarországi hivatalos személyek az ő kérésére „elintézik” a kedvezményes honosításokat.

A tényállás szerint 2013. január 1. és december 31. között az első- és a másodrendű vádlott - a harmadrendű segítségével, a negyed- és az ötödrendű vádlott közvetítésével - legalább 594 ukrán embertől minimum 386 100 eurót (több mint 111 millió forint) vett át, cserébe azonban egyetlen honosítási eljárást sem kezdeményeztek, az átvett összeget saját céljaikra fordították.

Az ítélet nem jogerős, a per a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Szepessy Zsolt egy-kétszer bekerült más ügyeivel a médiába, többek között ő volt az egyik olyan polgármester, aki rávette az önkormányzatot, hogy pénz helyett vásárlási utalványt osztott szét a polgárok között, és csak azok kaphattak segélyt, akik tisztán tartották a portájukat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.