Az amerikai hatóságok lehallgatták Donald Trump kampánymenedzserét

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Titkos bírósági rendelet alapján dolgozó amerikai nyomozók az amerikai választás előtt és után is leghallgatták Paul Manafortot, Donald Trump egykori kampánymenedzserét. Manafortot Trump még a választás előtt eltávolította a csapatából, minden bizonnyal azért, mert túl közeli kapcsolatban volt Vlagyimir Putyin orosz elnök köreivel.

A CNN úgy tudja, a lehallgatások egy olyan időszakban is zajlottak, amikor Manafort rendszeresen kommunikált a már elnök Trumppal, ugyanakkor azt nem tudni, hogy Trump üzeneteit is rögzítették-e ekkor. 

A lehallgatott üzenetek tartalmát ismerő források szerint ezek közt volt olyan is, amelyben Manafort arra biztatta az oroszokat, hogy segítsék a Trump-kampányt.

A lehallgatásokat lehetővé tévő bírósági határozatot a Foreign Intelligence Surveillence Act (FISA) alapján adták ki azok után, hogy Manafort ellen már 2014-ben elkezdett nyomozni az FBI. Akkor még azzal foglalkoztak, hogy a későbbi kampánymenedzsernek mi köze volt azokhoz a washingtoni tanácsadó cégekhez, amelyek az előző, oroszpárti ukrán vezetésnek dolgoztak.

A lehallgatásokat egy idő után bizonyíték hiányában befejezték, de később az FBI újabb FISA-meghatalmazás birtokában újrakezdte, és 2017 elejéig folytatta is. A CNN forrásai szerint ez a meghatalmazás specifikusan a Trump-kampány alkalmazottai és orosz ügynökök lehetséges kapcsolatának vizsgálatáról szólt.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.