Egyre komolyabb a szándék a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezésére

Sajtótájékoztatót tartott kedden Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke. A téma az idei nemzetközi versenyszezon értékelése volt, de Gyulai beszélt a tervről, hogy Budapest 2023-ban megrendezze a sportág világbajnokságát.

Baji Balázs bronzérmét ünnepli a 2017-es londoni atlétikai világbanokság 110 méteres gátfutása után.Fotó: David Ramos/Getty Images

Gyulai elmondta, hogy a MASZ jelezte szándékát a 2023-as felnőtt szabadtéri vb megrendezésére, amit tájékoztatása szerint a kormány és a sportvezetés is támogat.

"Jelenleg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) várjuk a feltétel- és szempontrendszereket ahhoz, hogy a végleges döntés megszülessen a pályázatról" - fogalmazott az elnök.

Gyulai szerint minden világversenyről éremmel, csúcsokat döntve tértek haza idén a magyar atléták, felülmúlva a MASZ minden előzetes várakozását. Ugyanakkor szeretné, ha a jövőben nemcsak vb-érmese, hanem végre világbajnoka is lenne a magyar atlétikának.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;