Ha kapnak egy jó ajánlatot, az iraki kurdok hajlandóak eltolni a függetlenségi népszavazásukat

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Hajlandó elhalasztani az iraki Kurdisztán függetlenségéről szóló népszavazást az erbíli kurd vezetés, ha Bagdad "elég jó egyezséggel" áll elő számára - jelentette ki kedden Maszúd Barzáni, az iraki kurd autonóm terület elnöke Erbílben.

Az iraki kurd elnök a függetlenséget pártolók előtt Erbílben tartott beszédében úgy fogalmazott: lehetséges, hogy elhalasszák a szeptember 25-re kitűzött népszavazást, ha az iraki kurd vezetésnek sikerül kétoldalú megállapodást elérnie a bagdadi vezetéssel. Ennek előkészítéséhez három nap áll Bagdad rendelkezésére - fogalmazta meg az iraki vezetéshez intézett ultimátumában az iraki kurd autonóm terület elnöke.

Fotó: Azad Muhammed/Anadolu Agency

Barzáni szerint, ha Bagdadnak ennyi idő alatt nem sikerül működőképes alternatívával előállnia, úgy "lehetetlen, hogy elhalasszák a referendumot".

Az iraki kurd autonóm terület elnöke nem szolgált az "elég jó egyezségre" vonatkozóan részletekkel, mindössze annyit közölt: a népszavazás célja elmondani a világnak, hogy "függetlenséget akarunk".

Az iraki legfelsőbb bíróság hétfőn Bagdadban elrendelte az észak-iraki, autonóm kurdisztáni régióban tervezett függetlenségi népszavazás felfüggesztését, mert - indoklása szerint - több olyan beadvány is érkezett hozzá, amelyek szerint a referendum alkotmányellenes, ezért a panaszok kivizsgálásig felfüggeszti a függetlenségi népszavazást.

Az észak-iraki Kurdisztán parlamentje múlt pénteken hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én népszavazást tartsanak a függetlenségről három kormányzóságban és a kurdok ellenőrzése alatt álló területeken.

A népszavazás kiírása határozott nemzetközi ellenállást váltott ki. Az iraki kormány mellett Törökország, Irán és Szíria ellenzi erőteljesen az iraki kurdok függetlenné válását, mert attól tartanak, hogy ez erősítené a területükön élő kurd kisebbség szeparatista törekvéseit. Az Egyesült Államok szintén ellenzi a referendumot, Washington szerint a referendum elvonná a figyelmet az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcról.

Maszúd Barzáni, a kurd autonóm terület elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: ha a népszavazáson az elszakadást pártolók nyernének, az még nem feltétlenül eredményezné azt, hogy Kurdisztán azonnali hatállyal kikiáltaná függetlenségét. Barzáni szerint a referendum esetleges olyan kimenetele esetén megkezdődhetne a párbeszéd a "problémák megoldása végett" Kurdisztán és Bagdad között. (MTI)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.