Az ügyészség még mindig nem jutott semmire a 2014-es terézvárosi választási csalással

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes részletes írásbeli kérdésben érdeklődött a legfőbb ügyésznél a 2014-es terézvárosi választási csalással kapcsolatban, amivel az ügyészség a jelek szerint közel három év után sem jutott semmire.

A 2014-es önkormányzati választáson Terézvárosban a Schmuck Andor-féle Szociáldemokraták hamis ajánlásokkal tudtak jelölteket állítani, a kellő számú ajánláshoz egyszerűen átmásolták a Fidesz listájáról az adatokat, aztán az aláírást odahamisították. (A mesterterv az lehetett, hogy a közös MSZP-Együtt-PM-DK-s jelöltek mellett a szavazólapon legyen még egy baloldalinak tűnő jelölt, hátha elvisz szavazatokat.) 

A mostani kérdések és Polt Péter válaszai:

  1. Hány, a VI . kerületben 2014-ben a Fidesz-KDNP érdekében eljáró ajánlásgyűjtő került meghallgatásra?
    A nyomozó hatóság ez idáig 20, a Fidesz-KDNP érdekében eljáró ajánlásgyűjtő személyt hallgatott ki tanúként.
  2. Hány, a VI. kerületben 2014-ben a Fidesz-KDNP érdekében eljáró adatkezelő került meghallgatásra?
    A nyomozó hatóság 4 személyt hallgatott ki tanúként.
  3. Hány, a VI. kerületben 2014-ben Fidesz-KDNP jelöltjeként induló személy került meghallgatásra?
    Az eddigiekben 7 ilyen személyt hallgattak ki tanúként.
  4. Meghallgatásra került-e a Fidesz 2014. évi terézvárosi kampányfőnöke, illetve a választási irodához bejelentett, a Fidesz(-KDNP) érdekében hivatalosan eljáró személy?
    A nyomozó hatóság tanúként kihallgatta a kampányfőnököt, aki egyben a Fidesz-KDNP érdekében hivatalosan eljáró személy volt.
  5. Hány, a VI. kerületben 2014-ben a SZOCIÁLDEMOKRATÁK nevű jelölőszervezet érdekében eljáró aláírásgyűjtő került meghallgatásra?
    Az aláírásgyűjtők személyi adatainak hiányában, az íveken szereplő aláírásai alapján azonosított 7 személy kihallgatása történt meg.
  6. Hány, a VI . kerületben 2014-ben a SZOCIÁLDEMOKRATÁK nevű jelölőszervezet érdekében eljáró adatkezelő került meghallgatásra?
    Egy személy kihallgatására került sor.
  7. Hány, a VI. kerületben 2014-ben a SZOCIÁLDEMOKRATÁK nevű jelölőszervezethez kötődő jelölt került meghallgatásra?
    Ilyen jelölt kihallgatása eddig nem történt meg.
  8. Meghallgatásra került-e a SZOCIÁLDEMOKRATÁK 2014 . évi terézvárosi kampányfőnöke, illetve a választási irodához bejelentett, a SZOCIÁLDEMOKRATÁK érdekében hivatalosan eljáró személy?
    Két, a Szociáldemokraták érdekében hivatalosan eljáró személyt hallgattak ki.
  9. Kiderült-e, hogy a meghallgatott személyek csak Terézvárosban vagy más budapesti kerületben is végeztek a nyomozás során feltárt, korábbi levelezésünkben is felsorolt tevékenységekkel azonos feladatot?
    A nyomozás nem tárt fel olyan adatot, hogy a kihallgatott személyek más budapesti kerületben is végeztek ajánlásgyűjtő tevékenységet.
  10. Eddig miért nem vizsgálták meg a SZOCIÁLDEMOKRATÁK nevű jelölőszervezet 2014-es önkormányzati választásokról lefoglalt ajánlóívein szereplő összes ajánlás hitelességét, ahogy azt ilyen esetben az eset pontos felderítéséhez értelemszerűen el kellene végezni?
    A nyomozó hatóság a feljelentésben foglalt ajánlóíveket lefoglalta, és az ajánlások hitelességének vizsgálata körében a kettős ajánlásokkal összefüggésben végez nyomozási cselekményeket.
  11. A 2014-es önkormányzati választásokon Terézvárosban egyértelműen hamisnak, hamisítottnak bizonyult ajánlásokkal azonos jellemzőkkel bíró, tollal írott – a Fidesz-KDNP ajánlóívein nem szereplő – ajánlásokat hogyan ellen őrizték? Ha nem ellenőrizték, mi indokolja, hogy ezeket a nyilvánvalóan ügyhöz kötődő aláírásokat nem ellenőrizték?
    A feljelentés tartalmához igazodóan az érintett személyek kihallgatása indokolt. Egyébiránt a nyomozás – további tanúkihallgatások foganatosítása érdekében is – folyamatban van.
  12. A 2014-es önkormányzati választásokon Terézvárosban egyértelműen hamisnak, hamisítottnak bizonyult ajánlásokat író kézírással egyértelműen azonos – a Fidesz-KDNP ajánlóívein nem szereplő – ajánlásokat hogyan ellenőrizték? Ha nem ellen őrizték, mi indokolja, hogy ezeket a nyilvánvalóan ügyhöz kötődő aláírásokat nem ellenőrizték?
    (Lásd: előző válasz.)
  13. Ugyanezen a választáson a hamisnak bizonyult ajánlások bejegyzései között, illetve a bejegyzésekkel szomszédos – a Fidesz-KDNP ajánlóívein nem szereplő – ajánlásokat hogyan ellen őrizték? Ha nem ellen őrizték, mi indokolja, hogy ezeket a nyilvánvalóan ügyhöz kötődő aláírásokat nem ellenőrizték?
    (Lásd: előző válasz.)
  14. Az aláírások hitelességének előzetes ellen őrzésére használják-e a hatóság számára elérhető, az aláírást is tartalmazó valamely nyilvántartást (útlevél, gépjárművezetői, lakcímnyilvántartás stb.) ?
    A hatóságok használják a nyilvántartások adatait. Jelen ügyben az aláírások hitelességének ellenőrzése – a feljelentéssel érintett körben – tanúkihallgatások útján történt.
  15. Jelenleg mikor ér véget a nyomozás befejezésére engedélyezett időszak?
    A nyomozás határideje 2017 . október 25. napja, amely indokolt esetben a Legfőbb Ügyészség által meghosszabbítható.