A Graphisoft alapítója, Bojár Gábor már adományozott egymillió forintot a Momentum Mozgalomnak (magánszemélyek ezt megtehetik Magyarországon), és többet is adna, ha az új pártok összefognának, mondta el a Magyar Narancsnak adott interjújában.
Bojár szerint nem Orbán Viktort, hanem az apátiát kell Magyarországon legyőzni, és erre leginkább az új pártoknak (LMP, Együtt, Párbeszéd, Momentum Mozgalom, Új Kezdet, Kétfarkú Kutya Párt) van lehetőségük, ha és amennyiben összefognak.
„Egy ilyen felállás nem azért tudna működni, mert az egyenként 1–3 százaléknyi támogatottságok összeadódnának. Hanem azért, mert akkor a választók látnák, hogy ezek a pártok, amelyek tisztességesek és nem vettek részt a nagy lopásokban, képesek együttműködni. Ennek pedig olyan mozgósító ereje lenne, ami a koordinált indulással akár többséget is hozhatna a választásokon.”
Az összefogás kérdése a jövő évi választások legmelegebb pitéje az ellenzéki oldalon, a Fidesz által átalakított választási rendszerben ugyanis ügyesen kell ahhoz taktikázni, ha kormány buktatna az ember, többek között felmerülhet, hogy egyéniben közös jelöltek induljanak.
Egyelőre azonban sem az új, sem a régi kispártok nem jutottak el semmiféle megállapodásig, de a háttérben komolyan mennek a tanácskozások.
Most például a Hvg arról ír, a héten leülhet egyeztetni az LMP és az MSZP is egymással, előbbi részéről Ungár Péter lenne a tárgyaló.
Közben az LMP megválasztotta saját miniszterelnök-jelöltjét, Szél Bernadettet, aki eddigi nyilatkozataiban az LMP önálló indulását hangoztatta. (Magyar Narancs/Hvg)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.