Simicskót megkérdezték arról, nem keverik-e össze Simicskával

POLITIKA
2017 szeptember 24., 10:39
comments 50

A XI. kerület lapja, az Újbuda interjút készített a körzet fideszes képviselőjével, Simicskó István honvédalmi miniszterrel. A kérdező pedig egyszer gondolt egy nagyot, és húzott egy merészet: a sok tét nélküli töltelékkérdés között ledobta az atombombát:

„A magyar közéletben nem ön az egyetlen, aki hasonló hangzású vezetéknévvel született. Nem szokták összekeverni Simicska Lajossal?”

link Forrás

De Simicskót csodával határos módon nem omlott össze, és higgadtan ezt a választ adta:

„Nyilván volt rá példa, hiszen mind a két név nagyon sajátos hangzású, és csupán egy magánhangzó az eltérés közöttük. De a tevékenységünk, az életutunk jelentősen eltér. Simicska Lajos gazdasági szereplője a közéletnek, én pedig a politikai szférában tevékenykedem. Amikor miniszterelnök úr két éve felkért arra, hogy honvédelmi miniszterként szolgáljam a hazát, a feladat olyan ismertségbeli változást hozott, hogy azóta döntően már meg tudják különböztetni Magyarországon ezt a két nevet."

Hogy pontosan kinek is és miért volt olyan fontos, hogy ez a kérdés és válasz megjelenjen az interjúban, valószínűleg mindörökre titok marad. (via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.