Íme, a leszbikus befektetési bankár, aki a parlamentbe segítette a német szélsőjobbot

A vasárnapi német választáson 12,6 százalékos eredménnyel 94 képviselői helyet szerzett a Bundestagban a szélsőjobboldali, populista AfD. A párt, ami most mindenek felett a bevándorlóellenességre építette a kampányát, 2013-ban csak 4,7 százalékot kapott, így be sem kerültek a német parlamentbe. Most viszont ők lettek az első szélsőjobboldali (kifejezetten neonáci követőket is a soraiban tudó) politikai csoport, ami a második világháború óta bekerül a német törvényhozásba.

Ezzel párhuzamosan a Németországot eddig kormányzó pártok, a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokraták a világháború óta nem értek el ennyire rossz eredményt, és bár továbbra is ezek maradtak a német parlament legmeghatározóbb frakciói, trendeket tekintve azonban mégis a második világháború utáni német politikai konszenzust jelképező erők gyengülése és új pártok megerősödése zajlik.

Hogy az AfD hogyan tudott így megerősödni, és mitől is különleges párt, jól lekövethető listavezetője, Alice Weidel pályafutásán. A 38 éves politikus nem is állhatna távolabb a szélsőjobboldali, antiglobalista és euroszkeptikus politikusok sztereotípiáitól:

ő ugyanis egy Nyugat-Németországból származó, nemzetközi munkatapasztalattal és tudományos fokozattal rendelkező, leszbikus befektetési bankár.

Alice WeidelFotó: BERND VON JUTRCZENKA/dpa Picture-Alliance/AFP

Nemzetközi fejlesztéspolitikából és filozófiából doktorált a CDU pártalapítványának támogatásával, majd dolgozott a Goldman Sachsnál, az Allianz Global Investorsnál és a Bank of Chinánál is. Utóbbi munkahelye miatt hat évig élt Kínában, ahol a nyelvet is megtanulta.

De akkor hogyan lett egy művelt, magasan iskolázott, nagyon jól kereső, világlátott, leszbikus nőből, aki barátai szerint még a török konyhának is hatalmas rajongója volt, a globalizációellenes, xenofób, szélsőjobboldali AfD egyik vezető jelöltje?

Hát úgy, hogy az AfD 2013-as indulásakor még nagyon távol állt attól a párttól, ami most. 4 éve a pártot „professzorok pártjának” becézte a német sajtó, mivel egy csomó akadémikus és Weidelhez hasonló gazdasági szakértő volt a tagja, sőt, ők voltak többségben. Akkoriban a párt elsősorban Merkel Európa-politikájával szemben határozta meg magát, az eurózónát kritizálták, és azt, ahogyan Németország és az EU megszorítóintézkedéseket követelt a segítségért cserébe az euróválságban a csőd szélére sodródó dél-európai államoktól.

Ebben az időben az AfD-nek egy rakás teljesen értelmes javaslata volt, köztük sok olyan, amit azóta el is fogadott a német és az európai gazdasági szféra.

Aztán ezzel a programmal jól el is hasaltak a 2013-as választáson.

Alice Weidel beszél, háttérben az AfD első embere, Alexander GaulandFotó: JOHN MACDOUGALL/AFP

Az AfD ezek után fokozatosan kezdett a bevándorlóellenes populizmus irányába fordulni, annak érdekében, hogy több emberhez eljussanak az üzenetei. A 2015-ös európai migrációs válság kapóra is jött nekik, hiszen végül ők lettek az az erő, ami érdemben meg tudott erősödni a Pegida nevű iszlám- és bevándorlásellenes szervezet körüli szélsőjobboldali csoportok közül.

Az AfD nagy dobása az volt, hogy nagyrészt ki tudták játszani a német társadalomban a második világháború óta meglévő ódzkodást a szélsőjobboldali, populista szervezetektől, el tudták hitetni a szavazóikkal, hogy

ők ugyan idegenellenesek, ugyan soviniszták, ugyan nacionalisták, de nem olyan neofasiszták és neonácik, akikkel szemben az iskolában tanítottak szerint ellenállni kell minden rendes németnek.

Ebben voltak a párt segítségére a Weidelhez hasonló, komolyan vehető, felkészült, piaci és akadémiai tapasztalattal rendelkező politikusok, akik nagyobb részben az alapítás óta tartanak az AfD-vel.

Az AfD választási bulija Berlinben.Fotó: Sebastian Gollnow/dpa Picture-Alliance/AFP

Ez a kettősség persze kihívást is jelent a pártnak: az AfD-ben ugyanis többen úgy gondolják, ha kevésbé koncentrált volna a bevándorlásellenességre a párt kampánya, és az emberek látták volna, hogy nemcsak hőbörögni tudnak, hanem terveik is vannak, még jobban szerepeltek volna a választáson. Ez a szembenállás jó eséllyel pártszakadáshoz is vezethet a közeli jövőben: az AfD társelnöke, a brit diplomával és német doktori fokozattal rendelkező vegyész, Frauke Petry is ezért döntött úgy a választás másnapján, hogy a parlamentben nem ül be az AfD frakciójába, inkább függetlenként politizál.

Az AfD vezetői ugyan azt ígérték, teljes hévvel vetik majd bele magukat a német politikába, és „levadásszák” Merkelt meg a támogatóit, de csak akkor lehetnek sikeresek, ha a közeli jövőben rendezik a párton belüli ellentéteket. Ez pedig nem lesz könnyű, ha a pártban egyszerre politizálnak a mérsékelt alapítók és az újabban, kizárólag a bevándorlóellenesség miatt összeszedett neonácik is, és mindegyik csoport más-más jövőt képzel el nemcsak Németországnak, de az AfD-nek is.

Az AfD parlamentbe kerülése egyébként a német belpolitikát rövid- és középtávon várhatóan nem fogja érdemben megváltoztatni. A Bundestag többi frakciója várhatóan karanténba löki majd az AfD-s politikusokat, és még az értelmes indítványaikat is leszavazzák majd, hogy nagyjából ugyanazt beterjessze valamelyik másik párt. Az AfD nagy esélye lett volna, ha Merkel CDU-ja a szociáldemokratákkal lép koalícióra, hiszen akkor az AfD lett volna az ellenzék vezető ereje. Úgy tűnik azonban, hogy nem lesz nagykoalíció, így a legnagyobb ellenzéki frakció még mindig jókora előnnyel a szocdemeké lesz, az AfD-nek velük kell majd küzdenie a figyelemért.

Fotó: JULIAN STRATENSCHULTE/dpa Picture-Alliance/AFP

Emellett azonban a tartományi parlamenti választások tapasztalatai alapján nem várható, hogy az AfD akár retorikájában is megszelídülne a Bundestagban, így az egyetlen változás, amit mindenképp elhoz a párt parlamentbe kerülése,

az a német belpolitika konfrontatívabbá és agresszívabbá válása lesz.

Ezen kívül ez a választás kétséget kizáróan megmutatta, hogy a nagy német pártok hatalmas hibát követtek el azzal, hogy a kampányban nem foglalkoztak a migrációval. Ez volt az AfD szerencséje is, a párt gyakorlatilag egyedül telepedhetett rá az egész problémakörre, így még sikeresebben tudta megszólítani a bevándorlóktól rettegő szavazókat.

Az azonban, hogy az AfD Merkel CDU-jától szedi el a szavazókat a migráció kezelése miatt, mítosz.

Az AfD szavazóbázisa valóban annyi százalékponttal nőtt, mint amennyivel a CDU-é csökkent, de ez csak véletlen egybeesés. Ezen a grafikán szépen lekövethető, hogy a CDU-tól elpártolók közül sokkal többen szavaztak most a szintén nagyot erősödő liberálisokra, mint az AfD-re, és az is, hogy az AfD új szavazóinak legnagyobb részét nem a CDU-tól, hanem a 2013-ban nem szavazók táborából szerezte.

Az AfD-re ezen kívül jóval nagyobb arányban szavaztak a régi NDK területén, ebből is látszik, hogy a kelet-német választókat egyszerűbb volt megfogni a migránsozással. A AfD olyan sikeres volt keleten, hogy Szászországban - kis előnnyel bár, de - ők kapták a legtöbb szavazatot. A szavazatok földrajzi eloszlása jól látszik ezen a térképen, ha pedig valaki a Kelet- és Nyugat-Berlin között is meglévő különbségre kíváncsi, az itt nézelődjön.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;