Az AfD társelnöke bejelentette: kilép a pártból

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
Frauke PetryFotó: THOMAS FREY

Távozik pártjából az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Frauke Petry, és a párt észak-rajna-vesztfáliai vezetője - jelentették kedden német hírportálok.

Frauke Petry Drezdában jelentette be, hogy lemond a szászországi tartományi gyűlés (Landtag) AfD-frakciójának vezetői tisztségéről. Vele tart a képviselőcsoport helyettes vezetője és a frakcióigazgató is. Azt mondta, hogy a pártból is távozik majd, de a kilépés pontos időpontjáról nem beszélt, és azt sem közölte, hogy tervezi-e egy új párt megalapítását.

"A döntésem azon alapul, hogy nem vagyok túl optimista azzal kapcsolatban, milyen irányba fog fejldőni az AfD"

- mondta a Weltnek.

A Rehinische Post című lap értesülése szerint elhagyja a pártot férje, Marcus Pretzell is, aki eddig az AfD Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetét és az ottani Landtagban működő AfD-frakciót vezette. Vele tart az egyik képviselő is, a 16 tagú frakció létszáma így két fővel csökken.

Szakadhat a párt Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi frakciója is, az Ostsee Zeitung című lap úgy tudja, hogy a schwerini Landtag 18 tagú AfD-frakciójából négyen lépnek ki.

Az AfD-nek a 16 tartomány közül 13-ban van helyi törvényhozási képviselete, és a vasárnapi választáson a szövetségi parlamentbe (Bundestag) is bejutott, a szavazatok 12,6 százalékával a harmadik legnagyobb erőként.

Frauke Petry a Bundestag-választáson egyéni mandátumot szerzett, a szászországi AfD pedig szövetségi összevetésben a legjobban teljesített, a szavazatok 27 százalékát összegyűjtve valamennyi vetélytársát megelőzte.

Hétfőn azonban bejelentette, hogy 

"tartalmai nézeteltérések" 

miatt nem csatlakozik pártja képviselőcsoportjához a szövetségi parlamentben. Kifejtette, hogy az AfD-nek 

"konzervatív reálpolitikát" 

kell folytatnia, és azon kell dolgoznia, hogy kormányképessé váljon és hatalomra kerüljön a következő Bundestag-választáson.

Petry szerint az AfD szavazóinak kétharmada csupán a többi párttal szembeni elégedetlenségből, tiltakozásból szavazott rájuk, és nem az AfD programja miatt. Egyedül "protesztszavazókra" pedig nem lehet felépíteni a "konzervatív újrakezdés" politikáját, amelyre Németországnak szüksége van.

Frauke Petry hónapok óta egyre inkább elszigetelődött pártjában, ezt mutatja, hogy az áprilisi programalkotó kongresszus elutasította kezdeményezését, ami szerint az AfD-nek a rendszerkritikus, "fundamentális ellenzékiség" helyett a "reálpolitika" irányát kell követnie, hogy középtávon koalícióképessé váljék.

Az AfD-nek - a távozó társelnököt nem számítva - 93 tagú frakciója lesz a 709 fős Bundestagban. A képviselőcsoport kedden kezdte el kétnaposra tervezett alakuló ülését. Frakcióvezetőnek várhatóan a párt kampányát úgynevezett csúcsjelölti tisztségben vezető két politikust, Alice Weidelt és Alexander Gaulandot választják meg. Ők az ülés előtt azt mondták, egyelőre nem tudják, hogy bárki is követi majd Frauke Petry példáját és kilép a frakcióból, de nem számítanak erre. 

Az AfD felemelkedéséről és belső hatalmi viszonyainak alakulásáról bővebben itt írtunk. (MTI, DW)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.