Először avattak nőt gyalogsági tisztté az amerikai tengerészgyalogosoknál

2017 szeptember 26., kedd 7:38
136

Az amerikai tengerészgyalogság történetében először fordult elő, hogy egy nő gyalogsági tiszt lett. Ahhoz, hogy valaki tiszt lehessen, egy hírhedten kegyetlen kiképzésen kell átesni, amiről általában csak úgy hullani szoktak kifelé a jelentkezők. 

Összesen 1,4 millióan szolgálnak most az amerikai hadsereg kötelékében, 15 százalékuk nő. Viszont csak Barack Obama tette lehetővé 2016-ban, hogy a nők harci alakulatokban is szerepet vállalhassanak. 

A hadnagy személyazonosságát saját kérésére nem hozták nyilvánosságra, annyit tudni, hogy egy 36 éves nőről van szó, aki Quanticóban vett részt a kiképzésen. Hamarosan egy negyvenfős szakaszba fogják beosztani, ahol majd a jövőben szolgálni fog. 

A tengerészgyalogosok parancsnoka, Robert Neller tábornok Twitteren írta ki, hogy büszke a tisztjére és a nő feletteseire is. 

A 13 hetes kiképzés az egyik legkeményebb próbatételnek számít az amerikai seregben. Idén 131 tengerészgyalogos futott neki, és végül 88 jutott el a végéig. Jellemzően általában a jelöltek negyede szokott lemorzsolódni, 10 százalékuk már az első napon. 

A hadsereg idén nagy erőkkel próbált nőket is toborozni, miután kiderült, hogy amerikai katonanők meztelen fotóinak csináltak online fórumot katonaférfiak. (BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt